Megcsúszott a BMW – Hárman szenvedtek személyi sérülést

facebook megosztás

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy könnyű sérüléssel és két anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.


Fotó: police.hu

Egy 18 éves türjei férfi közlekedett 2019. november 5-én 15 óra 45 perc körül BMW típusú személygépkocsival, amikor a 761-es és 7328-as számú utak körforgalmi kereszteződéséből kihajtva a nedves úttesten megcsúszott, áttért az út menetiránya szerinti bal oldalára, ahol összeütközött a szemből közlekedő Renault típusú személygépkocsival. A baleset következtében mindkét jármű vezetője, és a Renault gépkocsiban jobb elöl helyet foglaló utas személyi sérülést szenvedett - közölte honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

A szolgálatban lévő állomány két személyt fogott el, egyiküket bűncselekmény elkövetésén érték tetten, a másik személyt az ellene kiadott körözés alapján. A zalai járőrök tízennégy főt állítottak elő, közülük hetet bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

A szonda két esetben jelzett alkoholfogyasztást az ellenőrzött járművezetőknél 2019. november 5-én Zala megyében.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy a megváltozott út-, időjárási- és látási viszonyoknak megfelelően közlekedjenek! 

A balesetek elkerüléséért, az utak biztonságáért, a legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek azzal, hogy a szabályokat betartva, egymásra odafigyelve vesznek részt a közlekedésben.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.