Megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel? Hát nem… Mikor védhetem meg magam, akár a támadó élete árán?

Az emberek nagy részének biztos eszébe jutott már, hogy mi lenne akkor, ha valaki rájuk támadna? Mit tennének akkor? Hogyan, mivel védenék meg magukat? A legtöbb ember nem tudja magáról elképzelni, hogy tettlegesen bántson másokat, bárkit, de higgyék el, bárki kerülhet olyan helyzetbe, hogy védekezni lesz kénytelen, akár foggal-körömmel is, akár a támadó testi épsége, akár az élete árán is.

Mióta a bűnügyi tudósításokban sokszor azt hallani, hogy a – akár a szomszédunkba – behatoló betörők súlyosan bántalmazták (ne adj Isten megölték) a háziakat az értékeket követelve, mióta a televízió képernyője előtt azzal szembesülünk, hogy az iszlám terror elérte Európát, és emberek százai haltak meg különböző orvtámadásokban, joggal merülhet fel bennünk a kérdés: mikor nem kell a megtámadott személynek a védekező magatartása módját vagy mértékét mérlegelnie? Magyarul: mikor ölhetem meg a rám (életemre, vagyonomra) törő valakit? A Kúria döntése szerint akkor, mikor az a valaki orvul tör ránk, és az életünket akarja elvenni: ekkor a támadó elveszítheti a jogát, hogy ne öljék meg.

Az 1949. évi Alkotmányt váltó 2011. évi Alaptörvényünk „Szabadság és felelősség” című, V. cikkében egyértelműen leszögezi: „Mindenkinek joga van törvényben meghatározottak szerint a személye, illetve a tulajdona ellen intézett vagy az ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához.” A jogos védelem alaptörvényi szintű szabályozása nagyon fontos fordulópontot jelentett, majd a 2013. július 1-jétől hatályos új Btk. kiszélesítette a jogos védelem alkalmazhatóságát. A büntető törvénykönyvünk a jogos védelmi helyzetet nevesítve kimondja: nem büntetendő az a cselekmény, amely a saját, illetve más vagy mások személye, javai vagy a közérdek ellen intézett, illetve ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges. Erről bővebben írtam egy korábbi cikkemben, kielemezve a lehetséges helyzeteket, illetve néhány hete szintén sorra vettem az úgynevezett megelőző jogos védelem eseteit.

E korábbi írásaimban kifejtettem, hogy a megtámadottnak általában mérlegelnie kell azt, hogy hogyan, mi módon védekezik. Újra idecitálok egy jó példát: ha egy részeg, láthatóan dülöngélő és egyensúly-zavarral küzdő ember fényes nappal „belénk köt”, majd puszta kézzel ránk támad az utcán, akkor nyilván nem kell elfutnunk, elmenekülnünk előle: jogunk lesz védekezni, magunktól ellökni, lefogni, vagy éppen a földre vinni. De ahhoz már nem lesz jogunk, hogy egy vascsövet felkapva többször is fejbe verjük, és ahhoz sem, hogy a nálunk lévő zsebkést kapjuk elő a védekezéshez. Hiszen ezzel, az eset összes körülményeit figyelembe véve, már jócskán túllépnénk az elhárítás szükséges mértékét. Miért? Azért, mert egy részegen dülöngélő, már-már magától is hanyatt eső embert nem szükséges vascsővel fejbe verni, vagy megszúrni ahhoz, hogy megállítsuk. Ez józan paraszti ésszel könnyen belátható, és már Róma jogászai is megmondták: biztos, hogy nem lesz jogszerű az a cselekedet, ami ellentmond a józan paraszti észnek…

De mégis vannak olyan helyzetek, amikor semmire nem kell tekintettel lennünk, tehát nem kell mérlegelnünk, nem kell végiggondolnunk, hogy mi a szükséges, mi az arányos: akár meg is ölhetjük a ránk támadót. Ezen élethelyzeteket a törvény külön is nevesíti. Alapvetően akkor nem kell az arányos védekezést szem előtt tartanunk, mikor a támadás az életünk kioltására irányul. Ekkor bárhogyan, bármilyen eszközzel védhetjük magunkat. A büntető törvénykönyv taxatíve felsorolja azokat az élethelyzeteket, amikor a megtámadott személy olyan helyzetbe kerül, hogy joggal feltételezheti: a támadás az életének kioltására irányul.

A törvény azt mondja, hogy a jogtalan támadást úgy kell tekinteni, mintha az a védekező életének kioltására irányult volna, ha az a személy ellen, éjjel történik, vagy személy ellen fegyveresen, vagy felfegyverkezve, vagy pedig csoportosan történik.

Tehát, ha éjjel igyekszünk hazafelé az utcán, és megtámadnak bennünket, nem kell tekintettel lennünk semmire, bárhogyan védekezhetünk. Mit jelent ez? Ránk támadnak puszta kézzel, mi pedig előkapunk egy kést, és leszúrhatjuk a támadót. Így történt ez abban az igen emlékezetes büntetőügyben is, amikor a Kúria – 2017 tavaszán – jogos védelmi helyzet miatt fölmentett egy fiatalt, aki szíven szúrta az őt megtámadó majd megrúgó fiút.

Az eset lényege, hogy egy község utcájában, éjszaka a hazafelé tartó fiatalt egy másokkal korábban konfliktusba keveredett másik fiatalember ok nélkül, váratlanul, hátulról megrúgta, majd amikor az megfordult, még ököllel arcon is ütötte, és további tettlegességgel fenyegette. Ekkor a megtámadott fiú kést rántott, és mellkason szúrta támadóját, amitől az rövid idő alatt, kórházba szállítás közben meghalt. Éjjel fél 2 és 2 között érte személy elleni támadás, tehát amit tett, jogos volt: akár meg is ölhette, és ő meg is ölte a támadóját.

Ugyanez a helyzet, ha nappal ugyan, de fegyverrel (például lőfegyverrel) vagy felfegyverkezve (késsel, vasrúddal) támadnak ránk, vagy pedig csoportos a támadás: csoportos támadásról akkor beszélünk, ha legalább 3 ember támad ránk. Ezekben a helyzetekben meg lehet ölni a támadót (támadókat).

És itt még nincs vége, ugyanis, ugyanez a helyzet áll fent, ha valakinek a lakásába éjjel törnek be. Magyarul: éjjel arra riadok fel, hogy valaki ott téblábol a lakásban, majd mikor meglát minket, nem menekül el, hanem fenyegetőzni kezd és támadólag lép fel. Ekkor akár meg is ölhetem a betörőt. Szintén ugyanez a helyzet, ha nappal, de fegyveresen, vagy felfegyverkezve, vagy pedig csoportosan hatol(nak) be a házamba a támadó(k), sőt, még akkor is, ha a jogtalan behatolás a lakáshoz tartozó bekerített helyre, de oda fegyveresen történik. Magyarázat ez utóbbihoz: fegyverrel, vagy annak látszó tárggyal mászik be a kertbe valaki.

Tehát, jól értem? Csoportos támadásról akkor beszélünk, ha az elkövetésben legalább három személy vesz részt. Fegyveresen követi el a bűncselekményt, aki lőfegyvert, robbanóanyagot, robbantószert vagy pedig robbanóanyag vagy robbantószer felhasználására szolgáló készüléket tart magánál, és az is, aki a bűncselekményt ezek utánzatával fenyegetve követi el. Felfegyverkezve pedig az követi el a bűncselekményt, aki a támadáshoz az élet kioltására alkalmas eszközt tart magánál (például kést, vasrudat).

Tehát ezekben az esetekben a megtámadott joggal feltételezheti, hogy a támadás az élete ellen irányult, és ilyenkor már a jogtalan támadás körülményei megteremtik a lehetőséget a védekezés szükséges mértékének a túllépésére. Ezekben az esetekben tehát a bíróságnak nem kell vizsgálnia a szükséges mérték kérdését, magyarul: a megtámadott úgy és azzal védekezik, ahogy és amivel csak akar, minden további nélkül akár ölhet is.

Írásom végén egy nagyon fontos írásból idézek néhány alapvetést a témában: 2017. augusztus 15-én, „Kioltható a támadó élete” címmel jelent meg Lándori Tamás riportja dr. Kónya Istvánnal, a Kúria elnökhelyettesével. Érdemes végigolvasni, én most csupán néhány gondolatot idézek…


Dr. Kónya István (Fotó: Horváth Péter Gyula)

(…)

– Vegyünk egy konkrét példát: meglopnak az utcán, elszaladnak, én pedig sem futni, sem verekedni nem tudok, de van nálam egy lőfegyver. Lőhetek?

– A javak elleni, közvetlen erőszakkal nem járó cselekmény elhárítása a támadó életének kioltását általában nem eredményezheti, de az elhárítás szükséges mértékének ijedtségből vagy menthető felindulásból történő túllépése megalapozhatja a büntetlenséget.

(…)

– A törvény tehát azt mondja, mindent megtehetek, ami a támadás elhárításhoz kell. Sokan mégis úgy tudják, ököl ellen nem védekezhetnek bottal, bot ellen nem használhatnak kést, és így tovább. Ez a régi beidegződés abban gyökerezik, hogy a jog korábban a szükségesség mellett megkövetelte az arányosságot is?

– Ez az eszközarányosság téves felfogása. A törvény egyébként nem említ arányosságot. Az arányosság elvárását a bírói gyakorlat alakította ki, és tartalmazta azt a Legfelsőbb Bíróság egyik testületi döntése is. Ez utóbbi azonban már tisztázta, hogy az arányosság fogalma nem eszközarányosságot jelent, hanem a támadás összes lehetséges következményét kell összehasonlítani azzal, amit a védekező tesz.

– A 2013. július 1-jétől hatályos új Btk. kiszélesíti a jogos védelem alkalmazhatóságát, s a törvényhely indokolása világossá teszi azt a jogalkotói álláspontot, hogy a jogellenes cselekmény következményeit a támadónak kell viselnie, és a védekezés során kifejtett elhárító cselekmény ameddig szükséges, addig arányos.

(…)

– Tegyük fel, hogy van egy nehézsúlyú bokszoló, aki képes halálos méretű ütést is mérni, és tud akkorát is, hogy valaki elájuljon. Ha őt az éjszaka folyamán megtámadja valaki az utcán, üthet halálosat is?

– A törvényi szabályozás, így a megdönthetetlen vélelem alól a bokszoló sem kivétel, tehát ha éjszaka őt éri személy elleni támadás, éppoly szabadon védekezhet, mint bárki más.

(…)

– Azt szokták mondani, hogy az élethez való jog abszolút és korlátozhatatlan. Ha a törvény rendelkezhet úgy, hogy egy ember a jogos védelem bizonyos esetkörében elveheti egy másik ember életét, akkor a támadó élethez való jogát mégiscsak korlátozza a törvény.

– Aki más életére tör, elveszti azt a jogát, hogy őt ne öljék meg. Az arányosság elvárásának megszűnése azt jelenti, hogy a támadással szemben a védekezésnek nem kell kimértnek lennie, ezáltal egyenlítődik ki a jogtalan támadónak az a mindenkori helyzeti előnye, hogy ő határozza meg a támadás helyét, idejét, körülményeit és módját. A hatályos büntető anyagi jog áttette a jogtalan támadás kockázatát a védekezőről a támadóra, azért, hogy a támadás elé állítson büntetőjogi akadályt, ne pedig a támadás és védekezés összemérését végezze el. A megtámadott szembeszállási jogának alkotmányos alapokon nyugvó hatályos szabályozása stabilizálja a jogrendet, mert az ellenállás büntetlenségének ígéretével képes elriasztani a jogrend megsértésre készülő erőszakos támadót.

Papp Attila