Mégis választási eredményt hirdettek Várföldén

facebook megosztás

Az egyik polgármesterjelölt által benyújtott kifogás alapján eredményt hirdetett a Zala megyei területi választási bizottság (zmtvb) a Várföldén kétszer eredménytelennek minősített önkormányzati választáson. Újabb fellebbezések miatt azonban a döntés továbbra sem jogerős.    

A zmtvb honlapján olvasható határozat szerint a helyi választási bizottság "hallgatása miatt" beadott kifogás alapján másodfokon eredményesnek minősítették a Várföldén november 10-én megtartott önkormányzati választást. A területi választási bizottság döntése szerint a megválasztott polgármester 96 érvényes szavazattal Tóth Árpád független jelölt lett, aki a kifogás benyújtója is volt.    

Az egyéni listás képviselő-választás alapján a képviselő-testületbe bekerült négy független jelöltet is megnevezte a területi választási bizottság. Egy esetben szavazategyenlőség miatt sorsolással döntött a megválasztott képviselő személyéről.    

Az indoklásban a zmtvb arra hivatkozott, hogy a választási eljárásról szóló törvény alapján a helyi választási bizottságnak a szavazóköri összesítést követően meg kell állapítania a választás eredményét. Ezt a feladatát azonban nem teljesítette a várföldei helyi választási bizottság, ami a törvény szerint "a választási szerv hallgatása", ezért a területi választási bizottság állapította meg az eredményt.    

A határozat arra is kitér: a területi választási bizottság nem vizsgálta hogy Várföldén milyen okokból nem hirdettek eredményt, így azt sem, hogy a "hallgatás" jogos volt-e.    

Mester László Zala megyei főjegyző, a területi választási iroda vezetőjeként kedden az MTI-nek elmondta: hétfő délutánig két fellebbezés is érkezett a megyei választási bizottság döntése ellen. Ezeket a Nemzeti Választási Bizottsághoz továbbították, így ott három napon belül születhet újabb határozat.    

November 10-én, a Pécsi Ítélőtábla döntése miatt Várföldén megismételt szavazáson azért nem állapított meg eredményt a helyi választási bizottság, mert az október 13-ai szavazáshoz hasonlóan ezen is túl sokan vettek részt olyanok, akik korábban nem laktak a településen.    

A helyi választási bizottság ezt követően december 8-ra tűzte ki a harmadik alkalommal tartandó polgármester- és képviselő-választás időpontját.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.