„Mert az istenek mindent munkáért adnak”

Két pogány közt. 80 éve Szabó Zoltán szólítgatta írásában. A Magyar Nemzetben a Szellemi honvédelem című rovatot szerkesztette. Augusztus végén a kommunisták és nemzeti szocialisták násza, a Molotov–Ribbentrop paktum kétséget sem hagy a Zrínyi-párhuzam időszerűsége felől.

Költő és hadvezér. 1664. november 18-án sebezte halálra egy vadkan Csáktornya mellett, a kursaneci erdőben

De két pogány közt ezért is: küzdelem a külső ellenfél mellett a belső tunyasággal. „Zrínyiben ezt olvasom: ’Ha azért a magunk fogyatkozásait megismérjük elébb, könnyebben az orvosságot is fellelhetjük azután’, s ha a teendőket s abban magunk részét fel akarjuk vázolni, vessünk még egyszer számot szépítés, önámítás, ábrándok és óvatosság, kishitűség és takarás nélkül a helyzettel.” – így Szabó. Az török Áfium ellen való orvosság válasza: „Csufsága lettünk a nemzeteknek és magunknak, ellenségünknek penig, valahonnan jön reánk, prédájává. Miért? a vitézségnek disciplinája meg nem tartásáért, a részegségért, a tunyaságért, az egymás-gyülölésért, és ezer ilyen vétkünkért.” És mégis: „Nem vakmerőségre hívok senkit… hanem okosságnak mértékletességével és állhatatos szívünknek megkeményítésével akarnám, hogy előállnánk erre a nemzetünknek utolsó szükségére.” Majd: „Mert noha az mi magunk népét az mint mostan vagyon, jól leábrázoltam, ugyan mindazonáltal, ha kérded: kit kévánok s micsoda nemzetet akarok oltalmamra, azt mondom: a magyart kévánom. Miért? azért, mert ez legalkalmatosabb, legerősebb, leggyorsabb és, ha akarja legvitézebb nemzetség.”

A panaszos Magyarországban, idegen sírásók és magyar siratók közt ő a testbe szállt cselekedet – írja Zrínyiről Szabó. –  Legyűrhetetlen ember. Százszor lenyomják a víz színe alá, százszor felbukik újra, mint maga a magyar nemzet. Kétségbeesésre reménnyel válaszol, reménytelenségre cselekedettel, terve kútbaesésére újabb tervvel. Erősebb, mint a végzet, mert az folyton leveri, de ő sosem nyugszik bele a legyőzetésbe. Sem a magyar közönyével, sem török erejével, sem német közönyével, sem nemzet tunyaságával elkedvetleníteni nem tudja. Kedves mondása: „egy menekülése van a legyőzöttnek, ha nem remél menekülést.”  A nagyszerű halálra való elszántságtól vár győzelmet s életet.

Ha minden reális számítás szerint elveszett az ország, hirdeti, hogy csodával és jószerencsével megmenekülhet. S mi nála a jószerencse? Olyasmi, amit el lehet érni, meg lehet kapni, ki lehet érdemelni. Mátyás királyról ezt írja: „Az ő szerencséje mindenütt nagy volt, mert szorgalmatossága végtelen, mert fáradsága untalan, mert bátorsága győzhetetlen, mert vigyázása csalhatatlan. Nem csoda azért, hogy a szerencse pórázon járt, és azt cselekedte véle, amit akart.” Mátyás erényeit akarja fölkelteni nemzetében. Mert akkor talán a nemzet is pórázra foghatja a jószerencsét.

A magyarság Európában – Európa a magyarságban. A két pogány közt ebben a kötetben jelent meg, 2002-ben

A magyar helyzet: küzdés fátum ellen – folytatja Szabó. – Szakadatlan helytállás, vigyázás, őrtállás kegyetlen ellenség ellen és önös célú barát között, „két pogány között”. Senkiben bizalom, senkiben segítség, magunkban gyöngeség.  De magunkban az akarat is, a csoda lehetősége is, a menekülés arasznyi útja is. A magyar helyzet: arasznyi remény a roppant sötétségben és csoda általi megmenekülés. Hirtelen talpraugrás betegágyból, életreszökkenés koporsóból… Tanít Zrínyi arra, hogy a küzdelemhez nem kell remény.

A magyar – maga az ésszerűtlenség, az érthetetlenség és a meglepetés, mint régi harcmodorunk, hirtelen futamodásból gyors visszafordulás. A lehetetlenséggel vívunk, mint Zrínyi maga. S csak akkor vívunk igazán, ha a lehetetlennel vívunk. A jólétben elveszítjük magunkat, a végveszélyben megtaláljuk. Hétalvó nemzet! De ha fölébresztik, félkézzel csodát tesz – jósolja Szabó 1939-ben.

Nincs egyedül

„A valószínűség számtani fogalom, hiányzik belőle a számokkal megfoghatatlan: a heroizmus. Az észérvek aránya a magyarság ellen szól. A történelem népekben él, és népekben gondolkozik, népével az egyén földi halhatatlanságának is vége; semmiféle nemzetközi megváltás sem mentheti meg a rajtunk átszálló életet a jövőnek, ha a népnek, melyben atomok voltunk, magva szakadt. Reménytelen a harcunk? A nagyság, mint maga az élet is, reménytelen, s a reménytelenségben, a falhoz állított népek harcában van valami kétszerkettő fölötti remény. A történelem a tragikus életérzés csodája. Marathónnál a reménytelenség győzött” – idézi Németh László Debreceni kátéját napjaink sikerkönyve, a Hunyadi élén Bán Mór.

Papp János összeállítása