Meseórákat hallgattak tegnap a Kőrösi-iskola diákjai

2019. nov. 7.

Meseórákat hallgattak tegnap a Kőrösi-iskola diákjai. Az élménypedagógiai órákon Bajzáth Mária vezette a gyermekeket a mesék nyújtotta színes, gondolatébresztő világba.


Az életkornak megfelelően kiválasztott mesékkel sokat lehet tenni a gyermek későbbi szellemi fejlődéséért

A foglalkozásokat az intézmény nyelvi napjainak keretében tartották. A felső és az alsó tagozatosok is interaktív, mesehallgatós órákon élvezhették a képzeletbeli világot. - A mesehallgatás képessége annak a képessége, hogy valaki fókuszált, osztatlan figyelemmel tud majd figyelni a tanító nénire. Ezt az alsós tanító nénik nagyon jól szokták tudni, hogy ahhoz, hogy a gyermek rájuk figyeljen, ahhoz egy ilyen varázseszközzel, mint a mese, mindenképpen dolgozniuk kell az óráikon - mondta  Bajzáth Mária neveléstudományi bölcsész.

A kutatások alapján manapság Magyarországon a családok kétharmada nem vagy alig mesél a gyermekeknek. Így az óvoda után még az iskolában is nagyon fontos feladat a mesélés. - Alsó tagozatban foglalkoznak mesékkel, később felső tagozatban természetesen komolyabb irodalmi műveket is elővesznek, és így talán egy kissé háttérbe szorul a mese. Az alsó tagozatban azonban egy nagyon fontos, mindennapi elfoglaltság kell, hogy legyen a gyermekeknek - árulta el Smolcz Frigyes, a Kőrösi-iskola intézményvezetője. Ma már a 10 évesnél idősebb fiatalt nagyon nehéz lekötni a mesével, és a korhatár egyre alacsonyabb. Pedig az életkornak megfelelően kiválasztott mesékkel sokat lehet tenni a gyermek későbbi szellemi fejlődéséért.