Nagykanizsa továbbra is a családok szolgálatában

Nagykanizsa továbbra is a családok szolgálatában – a fiatalokra és az idősekre is gondol a városvezetés. Balogh László mai sajtótájékoztatóján kiderült: folytatják a rekreációs napok szervezését is. A nagy sikerű programnak köszönhetően jelentős kedvezménnyel látogathatják a szeniorok a Zalakarosi Fürdőt, ahol az étkezést is biztosítják az érdeklődőknek. Az Erzsébet-pályázatok is a nyugdíjasok rendelkezésére állnak: az üdülési támogatásra azok a 60 év felettiek jelentkezhetnek, akiknek nyugdíja nem haladja meg a 130.000 forintot.


Folytatódik a rekreációs napok programsorozat

A Tourinform irodában lehet segítséget kapni hozzá, ez egy pályázat, amely nagycsaládosokra is vonatkozik, de most az idősekre utalva: 60 év feletti nyugdíjasok vehetik igénybe az interneten keresztül, amelyhez kapnak segítséget. Praktikusan: 5 ezer forintért tulajdonképpen akár egy 60 ezer forintnyi üdülési lehetőséget kapnak. A pályázat elbírálása 2020 januárjában lesz, akkor a szállásfoglalásban is adunk majd segítséget. Ezt szeretik a nyugdíjasok, most is mintegy háromszázan már jelentkeztek, s még van rá lehetőség – fogalmazott Nagykanizsa polgármestere.