Nagykanizsán tárgyalt Palkovics László innovációs és technológiai miniszter

facebook megosztás

A Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényének fő célja az volt, hogy több összehangolt fejlesztési koncepció segítségével kimozdítsák a térség gazdaságát jelenlegi stagnáló állapotából. A sajtótájékoztatót megelőző ülésen 35 dél-zalai nagy-, közép- és kisvállalkozás képviselője vett részt. A programot követő sajtónyilvános értékelőn Polay József, a NAKKIK elnöke elmondta: a kamara és a helyi vállalkozók közösen dolgozták ki a ma ismertetett komplex kezdeményezést. Ezt követően Balogh László, a város polgármestere hangsúlyozta: a hamarosan elkészülő fejlesztési terv Nagykanizsát a körkörös gazdaság mintavárosává teheti. Az elhangzottakhoz Cseresnyés Péter, a térség országgyűlési képviselője hozzátette: a már jelenlévő olajipari tudásra és a Tungsram kanizsai szerepvállalására ráépítő fejlesztési tervezet komoly beruházásokat hozhat a városba. Palkovics László azt mondta, hogy a magyar kormány által fontosnak vélt hét, a gazdaság fejlesztéséhez nélkülözhetetlen pillér mind megtalálható Nagykanizsán, így az Innovációs és Technológiai Minisztérium minisztere támogatásáról biztosította a város polgármesterét.


Palkovics László elmondta: a magyar kormány támogatja a rendezvényen ismertetett komplex kanizsai kezdeményezést

A kormány természetesen minden támogatást megad, hiszen a nagykanizsai elképzelések abszolút illeszkednek a kormány iparpolitikájához, gazdaságstratégiájához. Ebből három nagyon fontos elemet is ki lehet emelni. Az egyik a high-tech iparnak a továbbfejlesztése, ami Magyarországon kialakult. Egy néhány hetes IMF-tanulmány egyértelműen kimutatta, hogy a Magyarországon gyártott termékekben és az iparszerkezetünkben 70 százalék körüli a high-tech részarány. Hogy ezt értelmezzük: ez ennyi Németországban és Dániában is. S a lista tetején mi hárman szereplünk, Magyarország, Németország és Dánia. Lengyelországban ez a high-tech rész 20 százalék. Alakult egy olyan helyzet, ahol a magyar gazdaság valóban áttért egy high-tech szerkezetre. Ezt szeretnénk mindenképp itt is erősíteni fogalmazott Palkovics László.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.