Ötven éve Isten szolgálatában

facebook megosztás

Aranymisét mutatott be Temesvári Károly Benedek a Felsőtemplomban, szerdán pedig a murakeresztúri hívekkel találkozott.

A Nagykanizsán született pálos szerzetest ötven évvel ezelőtt szentelték pappá Szegeden. Az elmúlt évtizedekben egyebek mellett Röszkén, Apátfalván és Márianosztrán szolgált. 2004 óta Kóspallagon plébános, de mellette más településeken is hirdeti az Úr igéjét. Benedek atya vallásos családban nőtt fel, gyerekkora óta tudta, hogy pap szeretne lenni. Az ötvenedik évforduló alkalmából bemutatott hálaadó szentmisén életpályája mérföldköveiről mesélt.


Temesvári Károly Benedek atya visszatért szülővárosába (Fotó: Gergely Szilárd)

– Nyolcadikos koromban Pécsre kerültem, és építésztechnikus lettem. Így ismerkedtem meg a lelki atyámon keresztül a pálosokkal. Bolváry Pál hívott meg engem a pálosok közé. Akkoriban nem sokat tudtunk a szerzetesekről, ezért rá is kérdeztem, hogy ez mit jelent. Két szót mondott: „töltekezni és kirepülni”. Abban a pillanatban a két hivatás összekapcsolódott a szívemben. Ahogy mondani szoktam: a töltekezés a szerzetesi élet, a kirepülés pedig a lelkipásztori élet – fogalmazott a pálos szerzetes.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.