Péter Árpád: „Leskelődünk, leskelődünk, kis vörös…?!”

facebook megosztás

A héten átadták a Kis-Balatonnál a Fekete István-emlékhelyet, s ezzel együtt Matula bácsi kunyhóját is. Már akkor tudtam – hiába a 8:7 –, ezt el kell mondanom.

Az író sokat járt itt, s a Diás-szigeten klasszikusokat írt. A Vuk nem ott született, és bár gondolhatnánk, ez egy kedves mese – ám nem az, azzal együtt, hogy állatokról gyerekeknek szól.

A kommunisták által üldözött Fekete István ugyanis beleírta a diktatúrát. Úgy, hogy csak azok vegyék észre, akik akarják.

Amikor Vuk megleste a macskát, vadászatra készen, az felmászott a fára és így sziszegett: „Leskelődünk, leskelődünk, kis vörös…?!”

Ebben a Tanácsköztársaság emlékei tolulnak elő, majd – már a mű megszületését követő – ’49 utáni időszak. Amikor (majdnem) mindenki megfigyelt (majdnem) mindenkit.

„Leskelődünk, leskelődünk, kis vörös…?!”

Nem kell Vukot utálni – de a macska mi vagyunk. Ma is.

Csak hogy értsük, idézet egy igényes esszéből, a divany.hu-ról.

„Fekete István saját kora áldozatává vált. Soha nem politizált, ám az igazat mindenről megírta, a vörös terrorról is. Ez utóbbi jelent meg a Zsellérek című könyvében, amit 1946-tól az akkori rendszer tiltólistára tett. Ha ehhez hozzávesszük még Fekete mély és nyilvánosan vállalt istenhitét (lánya, Edit 1949-ben apáca lett), konzervativizmusát, máris értjük, miért bántotta annyira a szemét a kommunista vezetésnek. Apropó szem… A Zsellérek betiltása, elégetése, Fekete írói pályájának teljes zárolása nem volt elegendő büntetés. Az írót egyik nap az ÁVO emberei elkapták, elcipelték az Andrássy út 60.-ba, és úgy megverték, hogy búcsút kellett mondania fél veséjének és a fél szemének is. Fekete túlélte a súlyos bántalmazást, ahogy azt is, hogy másnap reggel egyszerűen kidobták egy katonai autóból a János kórház mellett. Két járókelő segítségével jutott be a kórházba, ahol hetekig kezelték.”

Fekete István később az állatregényekhez menekült, s ifjúsági íróvá vált, persze, aki értette, soha nem így tekintett rá.

A Kele például egy sérült gólyáról szól, akit otthagytak a társai, és idegen közegben kellett boldogulnia. Lehet, az író magára (is) gondolt…

De amit korábban a Zsellérekben leírt, azt minden magyarnak tudnia kell.

Annak is, aki az LMBTQ bűvkörében a liberális szabadságot hirdeti, annak is, aki provokatív módon nem áll fel egy válogatott meccsen, mert neki a Dzsungel könyve jut eszébe arról a sorról: „Mi egy vérből valók vagyunk”. Csíkszeredán, egy Bukarest elleni hokimeccsen simán agyonvernék – a magyarok… Azok, akik tudják (mert megszenvedték), mi az annak lenni. A panelből vagy épp a hazai luxusból könnyű nagyképűnek lenni.

„Leskelődünk, leskelődünk, kis vörös…?!”

A vörös ma már ezer színben pompázik – de él tovább. Akik ebben hisznek, azoknak sima ügy (Szlovákia, Románia…), hogy magyar magyar ellen megy.

Ám akik mást gondolnak, azoknak ott az antipolitikus Fekete István. És azoknak, nekünk, dolguk is, hogy mindezt elmondjuk gyermekeinknek.

„S bár a lényeget még nem érthetted

Amíg nem éltél nehéz éveket

Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk

Mi egy vérből valók vagyunk!”

A Zsellérek (majdnem) végén ezt olvassuk:

„A  múltból  jön,  és  a  jövőnek  kiált  az  ének.  Kiszáll a templom  elé,  és  elindul  szerte  az  országban  napsugaras  tájakon.  Péter gondolatai vele szállnak.  Apja sírjától  Baksay  hadnagy  sírjáig, a palatáblától az egyetemig, az emlékektől e mai napig. Száll az ének a vizek hátán, erdők taraján, berkek mélyén, puszták határán. Száll a szertefolyó utakon, melyeket emberek raktak, és száll a gondolatok útján, melyeknek határa nincs. Péter most látja már útját. Szép lesz ez az út! De látja a többi utakat is. Jó út az mind, mert nem a paraszt és nem az úr járják, hanem országépítő magyarok.

– Hol vagy, István király?

Mert Téged    keresünk    –    gondolja    Péter    –    úttalan    utakon,    sóvárgásunkban,    elesettségünkben, örömünkben, bánatunkban. A Te országod keressük a kenyérben, melynek bölcsője a föld, imádságunkban, melynek szülője a tiszta gondolat.”

És már megint, sajnos: „Leskelődünk, leskelődünk, kis vörös…?!”

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.