Pontokat gyűjtenének vasárnap is

facebook megosztás

Az FC Nagykanizsa NB III-as labdarúgó együttese vasárnap 13.30 órától az Olajbányász-stadionban a Mol Fehérvár FC II gárdáját fogadja, utóbbi legénység a tabella 15. helyén szerénykedik.

A kanizsaiak a szűk keretük ellenére is jó sorozatot futnak és ezt nem is szeretnék megszakítani.


Hampuk Ádám (sötét szerelésben) a büntetők elvégzéséhez sem félve áll oda és már az ötödik értékesítésénél tart a bajnokságban

Fotó: Gergely Szilárd

Bár kötelező győzelmet sejtet a találkozó számunkra, de nekünk minden meccset meg kell úgymond keményen vívnunk – nyilatkozta a fehérváriak elleni meccsről előzetes véleményét Barna László, az FCN vezetőedzője. - Olyan szituációkba kell kényszerítenünk ellenfelünket, melyekből mi jöhetünk ki jól. Nem rossz csapat egyébként a Fejér megyei és amint azt tudjuk, fiatal csapatot versenyeztetnek a székesfehérváriak a második gárdájukkal, melyben az utánpótlásukból adódóan vannak bizony jó labdarúgók. Megvannak azok a taktikai dolgaink, melyekkel meg tudjuk őket bontani, bízom abban, hogy ez sikerül is vasárnap.

Ahogy azt már fentebb taglaltuk, az NB III Nyugati csoportjában az Kanizsa kimondottan jó szériát fut, hiszen utóbbi öt bajnokiján négyszer győzött és egy döntetlent játszott Barna László legénysége.

Múlt vasárnap idegenben a jelenleg negyedik kanizsaiak az amúgy masszív Pápa együttesét múlták felül 2-0-ra, a gólszerzők között Vittman Ádámot és – jól bejáratott szokásaként – a büntetőből eredményes Hampuk Ádámot köszönthették.

- Öt tizenegyesből eddig ötöt értékesítettem az idényben – kezdte a nyáron Szentlőrincről érkezett támadó. - Úgy gondolom, csapattársaim ilyen helyzetekben már bíznak bennem, mivel Vittman Ádi van kijelölve első számú rúgónak, viszont eddig mindegyik alkalommal átengedte nekem és szerencsére eddig élni is tudtam mindig a lehetőségekkel. A rúgással kapcsolatos titkomat nem szívesen árulnám el, maradjunk annyiban, hogy próbálok higgadt maradni és koncentrálni.

A támadó szekcióból tehát úgy tűnik, a legtöbbször mindig van valaki, aki eredményes, a piros-kékek hátsó alakzata azonban igencsak foghíjas, ott bizony nem árt észnél lennie a szakmai stábnak, hiszen a sérülések alaposan átírták a forgatókönyvet.

- Az elmúlt hét második felében mar kocogtam, még ezekben a napokban is ez az ütem, valamint egy kontrollvizsgálat még pluszban a mostani „program” - vette már át a szót Simonfalvi Gábor, aki néhány fordulóval korábban izom-beszakadást szenvedett. - Ha nagyon jól alakulna minden, akkor talán az ősz utolsó két meccsére még hadra fogható lehetek.

Az elülső keresztszalag-szakadással műtött Pál Dávid is bizakodva tekinthet a jövőbe.

- Szeptember közepén műtöttek meg – kezdte a tapasztalt labdarúgó – Jelenleg a műtét utáni hetedik heténél járok és gyógytornász, valamint uszoda a penzum, ráadásul a rehabilitációmat nyomon követi még egy egerszegi gyógytornász is, aki segíti visszaerősíteni a műtött lábam. Remélem, hogy a tavasszal már újra a pályán lehetek és napról napra érzem is javulást.

A belső védő Szabó Bálint a nem sokkal korábban már kezelt bokájával szerepel a maródiak listáján.

- Tulajdonképpen részlegesen szakadtak el a bokaszalagjaim – fogalmazott a három komoly sérült labdarúgó közüli legfiatalabb. - Két hétig fekvő gipszem volt, most már azonban az új fajta járó gipszet használhatom egy ideig, aztán jöhet az erősítés. Pontosan még nem tudjuk, de úgy január közepére biztosan teljesen rendben lesz a bokám, melyben a külső szalag szakadt el, a belső csak részlegesen, ezért nem kellett műteni. Maradjunk tehát annyiban, nagyon megúsztam...

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.