Rendhagyó irodalomórákat tartottak a héten a Kőrösi-iskolában

facebook megosztás

A Nyelvi napok tematikus program részeként mesepedagógiai előadás és filmbemutató várta a fiatalokat, valamint Mohácsi Norbert, a Csiky Gergely Színház művésze is ellátogatott az intézménybe.

Mesepedagógiával kezdődött a tematikus hét a Kőrösiben, kedden pedig a diákok Lendvai Kristóffal közösen nézhették meg a fiatal rendező Félúton című filmét. A kanizsai rendezőtehetség kulisszatitkokat is elárult a kőrösis tanulóknak. A harmadik program „A színész és közönsége” címet kapta, hiszen a szervezők a Drága örökösök című magyar televíziós vígjátéksorozat egyik főszereplőjét hívták el a kanizsai iskolába. A kaposvári színházat most újították fel és adták át, ha jól tudom ezen a héten, egy különleges évadnyitó előadással, s ennek apropójából meghívtuk az egyik népszerű művészüket, aki televíziós filmsorozatokból is ismert és nagyon kedvelt. Ő tart nekünk egy rendhagyó irodalomórát, hogy a diákok megtapasztalják azt, hogy milyen az, amikor a színművész és közönsége találkozik – említette Passáné Bolf Mária, a Kőrösi-iskola munkaközösség-vezetője.


A Kőrösi-iskola tanulói kérdezhették Mohácsi Norbertet a rendhagyó irodalomórán

Egyebek mellett színészi pályájának kezdetéről is mesélt Mohácsi Norbert, de a kanizsai diákok bármiről kérdezhették az interaktív irodalomórán a kecskeméti születésű színművészt. Arra kértem a gyerekeket, hogy készüljenek ők kérdésekkel, mindenféle olyan kérdéssel, ami őket érdekli, foglalkoztatja. Nyilván elsősorban a színházzal kapcsolatban, s erre igyekszem én kimerítő, jó válaszokat adni fogalmazott Mohácsi Norbert.

Az iskola vezetősége azt tervezi, a diákok hamarosan színpadon is megnézhetik Mohácsi Norbert alakítását, hiszen a következő tematikus hét programjában színházlátogatás is szerepel.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.