Sokan voltak kíváncsiak a hét kufli és Szaffi kalandjaira Nagykanizsán

facebook megosztás

A város idén is csatlakozott az Országos Rajzfilmünnephez, amelynek keretében ingyenes vetítésekre várták az érdeklődőket a Cinema Nagykanizsában. A szombati és a vasárnapi mesefilmen is majd minden hely gazdára talált.

Több mint 100 néző érkezett vasárnap a moziba, az érdeklődés a rajzfilmünnep első napján is hasonló volt. Országszerte különböző meséket nézhettek az érdeklődők, Kanizsán az Egy kupac kufli című animációs film mellett az egyik legsikeresebb magyar rajzfilmet, a Szaffit nézhették meg a kicsik és szüleik. – Szombaton az Egy kupac kufli című mesét játszottuk, közel telt házzal. Reméljük, hogy most is hasonló nézőszámmal játszhatjuk gyermekkorunk meghatározó meséjét, a Szaffit – mondta Varga Nikoletta, a Cinema Nagykanizsa mozivezetője.


Sikeres volt a rajzfilmünnep Nagykanizsán

A nemzetközi díjjal is elismert animációs film Jókai Mór A cigánybáró című műve alapján készült. A legtöbb szülő véleménye alapján a meseolvasás is legalább annyira fontos gyermekeik számára, mint a klasszikus mesék megnézése. – Nagyon fontos a könyvből olvasott mese, viszont gyerekkorunk kedvenc meséje a Szaffi, ezért úgy gondoltam, hogy a gyerekeknek a moziban nagy élményt fog nyújtani. Ezért jöttünk a mai nap – említette Lákovicsné Kocsis Aliz.

Az idei rajzfilmünnep a 85 éve született Nepp József munkássága előtt tisztelgett. Az egyebek mellett a Szaffit, a Mézga családot és a Macskafogót is alkotó rajzfilmrendezőt sokak mai napig a magyar animáció legsokoldalúbb zsenijének tartják.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.