Térképen Murafölde nagyobb borászatai – Horváth István nem viccel: legyen turisztikai célpont a dél-zalai bor is

Az ötlet pofonegyszerű volt, csak eddig még senkinek nem jutott eszébe. A KonTuR+ Egyesület elnöke, Horváth István tényleg nem viccel: mivel sehol nem talált térképet a dél-zalai térség – azaz Murafölde – nagyobb borászatairól, hát készített egyet.

Spartan, kanizsai dödölle, Erzsébet-téri „adventozás”, muraföldei borászkodás: ki ne ismerné Horváth Istvánt, és a KonTuR+ csapatát, akik az utóbbi esztendőkben lelkes lokálpatriótaként, erőn felül teljesítettek a dél-zalai térség felvirágoztatásáért. Az egyesület által felkarolt, számos kezdeményezés egyike, hogy a dél-zalai térség borászata egy újabb ok legyen, amiért a kikapcsolódni vágyó turisták messze földről (is) Muraföldére látogatnak. Ennek egyik attrakciójaként hozták létre a BorozzuNK Muraföldén immár egész estés vendégcsalogatóját, amelynek a közösségi élményen túl komoly szerep jutott: megpróbálja összefogni, és együtt ismerté tenni a dél-zalai borászatokat.

E célból gondolt egyet az egyesületi elnök, és, mivel nem talált semmiféle borászati térképet a dél-zalai pincékről, hát készített egyet: amint azt Horváth István elmondta, a Mura-menti régió borai és borászai felveszik a versenyt a legjobb borvidékekkel. A siker kulcsa a széleskörű propagálás és reklám, azért, hogy a dél-zalai bor egy újabb „hívó szó” legyen a térségünkbe látogató turisták számára.

Az pedig már e cikk írójának rövidke megjegyzése: miért vegyünk, mi, kanizsaiak hipermarketben, messziről ideszállított bort, mikor itt van nekünk a minőségi „sajátunk”. A keleti városrész szupermarketjei helyett célozzuk meg valamelyik dél-zalai borászatot, ahol nem drágább – viszont sokkal finomabb – a folyó bor literje, mint bármelyik nagyáruházban.

Papp Attila