Tízezernyi láng

Mintegy 10 ezer mécses lángjával emlékeztek tegnap az első világháborúban elesett hősökre az AK – Aranykor Nagykanizsa polgári tömörülés tagjai a Tripammer utcai emlékhelynél. A magát múlt- és értékmentőként besoroló baráti kör fő célja az volt, hogy minden kanizsai nevében leróják a tiszteletet azok előtt, akik 101 éve életüket adták a Nagy Háborúban.

A Honvéd Hagyományőrző Egyesület Zala megyei szervezetének tagja is részt vettek az Aranykor Nagykanizsa megemlékezésén. A szervező csoport eddig leginkább a közösségi oldalon volt aktív, az első világháborút lezáró compiégne-i fegyverletétel napjának 101-ik évfordulójára azonban már egy megemlékezést is rendezett. Úgy gondoltuk, jó lenne kézzelfogható dolgot is művelni, már volt egy túránk a nyáron, kisebb sikerrel. S most úgy gondoltuk, ha már a 100 évről lekéstük, akkor a 101 évről legalább méltóképpen emlékezzünk meg a kanizsaiak nevében. Az alapötlet az volt, hogy 48 ezer mécsest gyűjtsünk össze, hogy minden kanizsai lakos nevében gyújtsunk egyet a hősök emlékére. Ebből csak 10 ezer jött össze, de az is irdatlan mennyiségfogalmazott Lukács Tamás, az egyesület vezetője. 


Mintegy 10 ezer mécsest gyújtottak az elesett katonákért és a civil áldozatokért

A megemlékezésen Balogh László köszöntőjében kiemelte: fontos, hogy a kanizsaiak egy katonavároshoz méltó módon emlékezzenek a jövőben is az első világháború áldozataira. – Egymásra figyelve, egymás mély érzéseit tisztelve tudjunk akár emlékezni. S Kanizsán ez különösen fontos, hisz Kanizsa katonaváros volt, első világháborús emlékei is nagyon szerteágazóak. S fontos ez, hisz’ ha csak azt nézzük, hogy itt van egy 1100 fős katonai sírkert azoknak, akik a kanizsai barakkórházban, amely az Osztrák–Magyar Monarchia legnagyobb katonai kórháza volt, tehát ott haltak meg – mondta Balogh László, Nagykanizsa polgármestere.

Az első világháborúban elesett magyar katonák létszáma mintegy 660 ezerre tehető, valamint hozzávetőleg 467 ezer civil is életét vesztette a Monarchia területén. Rájuk is emlékeztetett a Tripammer utcai temetőben meggyújtott mintegy 10 ezer mécses.