Tízgólos győzelmet arattak

facebook megosztás

A nagykanizsai NB II-es férfi kézilabdázók már az első játékrészben olyan előnyre tettek szert, mellyel nyerték is biztosan újabb bajnoki találkozójukat a Somogytarnóca ellen.

Tungsram SE (1.) – Satelit SE (9.) 35-25 (19-11)

NB II Dél-nyugati csoport férfi kézilabda-mérkőzés, 7. forduló. Nagykanizsa, 110 néző. Vezette: Antal, Antalné

Tungsram: Balogh Á. - Balogh P. 5, Vadász 3, Kovacsics 8/1, Hári 5, Kiss G. 5, Kisgéczi 7. Csere: Gelencsér A., Nagyvizeli (kapusok), Virág, Miháldinecz, Csalló, Horváth B. 1, Jónás 1, Hegedüs. Játékos-edző: Csalló Ádám.

Kettő-egy után vett igazi repülőrajtot a listavezető hazai kézilabda együttes, hiszen a Tungsram SE meg sem állt 9-2-ig a somogytarnócaiak ellen. Csalló Ádám játékos-edző csapattársai sorra szerezték góljaikat, s ugyan a lendület a félidő végére nem a kezdeti perceket idézte, de a tekintélyes előny már akkor előre vetítette a győztes csapat kilétét. A második harminc perces felvonás elején ugyan a vendégek ugyan zárkóztak, de a kanizsai férfi kézilabdás szekció ügyelt arra, hogy ellenlábasuk túl közel ne kerülhessen hozzájuk és végül nyerték is a találkozót a középmezőny végét képviselő ellenfelükkel szemben. A nagykanizsaiak biztosan vezetik csoportjukat, míg Kovacsics Ferenc nagy csatában van a gólkirályi címért a mesterlövészek listáján.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.