Több mint 20 növényt ültettek el a Rozgonyi-iskolában

facebook megosztás

Az intézmény is csatlakozott a 10 millió fa mozgalom országos kezdeményezéséhez, amelynek célja a klímaváltozás elleni küzdelem és az iskolások, óvodások természetszeretetre való nevelése. A Rozgonyi-iskola udvarán ugyan kevés a zöldterület, de így is sikerült megoldani, hogy 4 fát és mintegy 20 cserjét – szakmai felügyelet mellett – elültessenek a diákok. A Zöld DÖK, Ökoiskolai Program részeként pedig a rozgonyis fiatalok gondozzák is majd a növényeket.


A Rozgonyi-iskola is csatlakozott a 10 millió fa mozgalom országos kezdeményezéséhez

– A legfontosabb, amit mi tehetünk a környezetünkért, hogy zöldítünk. Most a szakemberek segítségével – Benedek Tamás kertészmérnök és Simon Mónika – választottuk ki azokat a fákat, amiket elültetünk. Többek között ilyen fa a madárberkenye, cserjék közül a babérmeggy, fagyalt is ültetünk, tavaszi orgonát. Megpróbáljuk ezzel zöldíteni és szépíteni az iskolánkat – fogalmazott Nánainé Kozári Erika, a Rozgonyi-iskola intézményvezetője.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.