Vándorkiállítás nyílt Szabó Zsolt nyugat-afrikai útja során készült képeiből

facebook megosztás

Nagykanizsán, a HSMK-ban mutatták be először azt a vándorkiállítást, melyen Szabó Zsolt nyugat-afrikai útja során készült képei láthatók. A természetképeiről ismert fotós nemrég az IMRO DDKK Nonprofit Kft. által létrehozott alapítvány küldöttségével látogatott el a kontinensre, ahol a bohiconi hétköznapokat kapta lencsevégre. – Még sohasem volt szerencsém embereket fotózni, ilyen hosszú ideig meg aztán pláne nem. Mindig is kicsit ódzkodtam ettől a témától, de nagyon tetszett. Itt is azért próbáltam magam kívül helyezni az eseményeken, mint ahogy a természetben is. Tehát messziről próbáltam megörökíteni a mindennapi élet apró pillanatait – mondta el Szabó Zsolt fotós.

Az IMRO Alapítvány küldöttsége azzal a szándékkal utazott Beninbe, hogy a jövőben három fő problémában, a vízellátásban, a hulladékkezelésben és az oktatásban nyújtson segítséget. A kiállítás anyagát a jövőben más városokban is szeretnék bemutatni. – Első körben Kaposvár, Zalaegerszeg, Szombathely – ezek azok a települések, ahová az országon belül eljutnánk. Aztán pedig Budapest, és ezt követően szeretnénk az ország egyéb részeibe is elvinni a kiállítást. Illetve külföldre is. Nekünk a régióban is vannak nemzetközi partnereink. Tehát Horvátország, Szlovénia – ezeken a területeken mindenképpen szeretnénk megmutatni, de a belga partnerünk révén ugyanúgy Belgiumban is tervezzük, hogy kiállításra kerüljenek a képek – fogalmazott Musits Róbert, az IMRO DDKK Nonprofit Kft. ügyvezetője. 


Az IMRO Alapítvány küldöttsége azzal a szándékkal utazott Beninbe, hogy a jövőben három fő problémában, a vízellátásban, a hulladékkezelésben és az oktatásban nyújtson segítséget

A fotókból Élet a Szaharán túl – Pillanatképek Bohiconból címmel egy kiadvány is készült, amit szintén a vándorkiállítás első állomásán mutattak be. A könyv értékesítéséből származó összeget pedig teljes egészében afrikai családok megsegítésére ajánlotta fel az alapítvány.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.