110 érvényes pályázat érkezett a 9 kiadható kanizsai bérlakásra

facebook megosztás

A Szociális, Egészségügyi és Környezetvédelmi Bizottság tegnapi ülésen a tagok elbírálták a pályázatokat. A bizottság tagjai, a polgármester, valamint vagyongazdálkodás új vezetője egyetértettek abban, minél előbb lépni kell a 300 üresen álló, rossz állapotú bérlakás ügyében.


110 érvényes pályázat érkezett a 9 kiadható kanizsai bérlakásra

Több mint kétórás üléssel kezdte munkáját a SZEKB. Az önkormányzati szakbizottság vezetője szerint kritikus a jelenlegi szociális lakáshelyzet Nagykanizsán. A városnak nagyon rossz a bérlakásállománya, ezen próbálunk segíteni a jövőben. Körülbelül 1300 lakással rendelkezik a város, ebből 1000 a lakott ingatlan, a másik 300 ingatlanból talán 100, ami – majd kiderül milyen költségekkel – de talán lakhatóvá, bérleménnyé, kiadhatóvá tehető. Ezen fogunk dolgozni a közeljövőben, hogy minél több bérlakás álljon rendelkezésre – mondta Schauta Marcell, a Szociális, Egészségügyi és Környezetvédelmi Bizottság elnöke.


Schauta Marcell elmondta: minél előbb lépni kell a 300 üresen álló, rossz állapotú bérlakás ügyében

Balogh László is felajánlotta segítségét a bizottság munkájában. 100 lakás van olyan állapotban, amit átlagosan 1-1.5 millió forintból fel lehetne újítani. Ez 150 millió forintos forrásigény. Nem biztos, hogy a városnak az aktuális költségvetésében lesz ennyi pénze. De lehet hozzá forrásokat teremteni, például úgy, ami egy teljesen logikus és tisztességes ötlet, hogy néhány bérlakást el kell adnunk. S az így felszabaduló forrásokból, ezt a felújítási programot el kell kezdeni. S öt év alatt akár végig is lehet érni ezen – fogalmazott a polgármester.

Amennyiben az önkormányzat és a szakbizottság megtalálja a megfelelő forrásokat, elkezdődhet a felújítási munka.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.