A karácsonyra hangolódnak a Nagykanizsai Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai is

facebook megosztás

Ezen a héten jótékonysági vásárra hívják a segíteni akarókat, melyen az intézmény dolgozói és családtagjai, valamint a Csellengők Közösségi Házának fiataljai által készített ajándéktárgyakból lehet válogatni. Az adakozni vágyókat a Kanizsa Centrumba várják hétfőtől péntekig, délután 16 és 19 óra között, szombaton és vasárnap pedig 10-től 19 óráig. A vásáron befolyt összeggel a Nagykanizsai Család- és Gyermekjóléti Központ „Segíts, hogy segíthessünk” Alapítványának kasszáját gyarapítják, mellyel a hátrányos helyzetű családokat támogatják. Közben a központ megkezdte a karácsonyi ünnepségek sorát, tegnap délután  a legkisebbeknek kedveskedtek a Medgyaszay Házban, ahol mintegy száz gyermek gyűlt össze. Az intézmény immár több mint két évtizede szervezi meg karácsonyi rendezvényét, melyre minden általános iskolából hét, a középiskolákból pedig egy kiemelkedő tanulmányi vagy sporteredményt elérő, hátrányos helyzetű fiatalt vártak. Az eseményen a tanulók mikuláscsomagot kaptak, valamint iskolánként egy gyerek a „Segíts, hogy segíthessünk!” Alapítvány jóvoltából vásárlási utalványban is részesült. Az igazi karácsonyi hangulatot a Rozgonyi-iskola negyedikeseinek ünnepi műsora teremtette meg.


A Medgyaszay Házban mintegy 100 gyermek gyűlt össze

– Mi örömmel tesszük ezt, hogy boldoggá tegyük nekik a várakozást, és tanítsuk meg vagy valami üzenetet adjunk azzal kapcsolatosan, hogy minden apróságra várni kell. Ahogy a négy adventi gyertya beszél – a békéről, a hitről, a szeretetről és a reményről – ezeket vigyék el magukkal, és ebben a szellemiségben éljék a kis életüket. Boldogabbak lesznek, és ha jót tesznek másnak, akkor ez a jóság számukra is jót hoz – mondta el Dr. Kaszás Gizella, a Nagykanizsai Család- és Gyermekjóléti Központ igazgatója.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.