A Zalaerdő Zrt. is részt vesz a Kaán Károly Fásítási Programban

facebook megosztás

A Zalaerdő Zrt. is részt vesz a Kaán Károly Fásítási Programban. A több éves előkészítés után a megvalósítás gyakorlati szakaszába érkezett az országos program, melynek legfőbb célja, hogy a jelenlegi 21-22 százalékról legalább 27 százalékra növekedjen az ország erdővel borított területe. Az erdőgazdaságok különböző mértékben vesznek részt a fásításban, Zalában az erdősültség nagyjából 45-46 százalékos, a Zalaerdő Zrt mégis részt vállalt a feladatból. - Úgy gondoltuk, hogy az erdőgazdaságnak feltétlenül példát kell mutatni ebben a munkában. Egyébként nem volt könnyű alkalmas területeket találni, hiszen Zala megyében az erdő létesítésére alkalmas területek már mind erdősültek. Dehát így is találtunk. A Zalaerdő Zrt.-n belül a Zalaegerszegi Erdészetnél és a Nagykanizsai Erdészetnél lesz ebben a programban erdőtelepítés. Mintegy 9 hektár területet találtunk alkalmasnak, nagyjából fele-fele az egerszegieknél és nálunk. Jellemzően, ahogy mondtam, a tölgyeseket választottuk, azt telepítjük majd - mondta el Kiss Gáspár Levente, a Zalaerdő Zrt. erdőművelési ágazatvezetője.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.