Adventi esték

facebook megosztás

Székelyné Kiss Emese kaposfői lelkipásztor vendégszolgálatát hallhatták tegnap a református gyülekezet tagjai az Adventi Esték sorozatban. A programsorozatot immár ötödik alkalommal szervezte meg a Nagykanizsai Református Egyházközség, melynek legfőbb célja lelki feltöltődést nyújtani a híveknek a közelgő ünnepek előtt. Székelyné Kiss Emese azt hangsúlyozta, mindenki élete mértékeként élje meg a várakozást, és mindez ne csak az ünnepekkor, hanem a hétköznapokban is teljesüljön. A sorozat utolsó állomása jövő hét pénteken lesz, akkor Szászfalvi Lászlóné csurgói lelkipásztor hirdet igét. 


A programsorozatot immár ötödik alkalommal szervezte meg a Nagykanizsai Református Egyházközség

– Adventet nagyon sokszor úgy említjük, mint a várakozást, az Úr eljövetelének várását. De tulajdonképpen sok esetben erről csak megemlékezünk. Advent ennél azonban sokkal több, ugyanis nemcsak első advent volt, amely a bűnesetkor kezdődött és az Úr Jézus megszületésével zárult, hanem van egy második advent is, ami pedig a mennybemenetelkor kezdődött és jelenleg is tart. Ennek az időszaknak mi a részesei vagyunk. Tehát advent nemcsak egy emlékezés, hanem egy életstílus, és az Úr Jézus Krisztus várása ott kell hogy legyen az életünkben mindennap – mondta el Székelyné Kiss Emese református lelkipásztor.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.