Az Eötvös tér nyugati oldalát újítják fel először a szakemberek

A projekt részeként felbontják az útburkolatot, a járdákat és a sétányokat, valamint zöld területeket alakítanak ki, sőt elkészül a belvárost a Csónakázó-tóval összekötő kerékpárút hiányzó szakasza is.

Tegnap kezdődött a munka az Eötvös téren, és ahogy arról már hétfői Híradónkban is beszámoltunk, a járókelők közül többen kifogásolják a kezdés időpontját, de a fejlesztésnek örülnek. – Én örülök, mert ez a terület még nagyon elhanyagolt volt, és nagyon sok buktatóval járt. Így üdvözlöm a felújítást. Örömmel várjuk és bizakodunk, hogy ez is ugyanolyan szép lesz, mint a többi terület, s birtokunkba vehetjük majd mi, kanizsaiak – említette Korosné Tóth Zsuzsanna.

A Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. tájékoztatása szerint az önkormányzat szeptemberben döntött a felújítás kivitelezőjéről, majd novemberben a támogató is jóváhagyta azt. A munkálatok a jogszabályok által előírt határidők betartását követően kezdődtek meg a tér nyugati oldalán, igazodva a Giro 2020 útvonalához, időpontjához. – Azok a munkálatok, amik megkezdődhetnek ezeken a területeken, elsősorban a tér nyugati oldalán vannak, itt kezdjük, itt hajtunk végre bontási munkálatokat idén. Azonban a korábban lezárt útszakaszt, amit ideiglenesen parkolónak lett kijelölve a lakosság számára, ezt a területet felvonulási területnek használja majd a kivitelező, deponálási hely lesz majd – mondta Horváth István, a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. projektmenedzsere.


Hétfőn kezdték a munkát a szakemberek az Eötvös téren

Az Éljen VárosuNk! Egyesület közösségi hálón tett bejegyzése szerint frakciójuk és a közgyűlés tagjai is csak a világhálóról értesültek a tér lezárásáról és a munkálatokról. – Kértem, hogy minden projektről, azonnal, haladéktalanul tájékoztassák a közgyűlést és a polgármesteri hivatalt. Hisz az tűrhetetlen, hogy ez a kft. úgy dolgozik, hogy az információkat magánál tartja, s nem adja ki az érintetteknek, illetőleg csak csöpögteti, és közben senki nem tud semmit. A teljes információ birtokában sem a kivitelező, sem a műszaki ellenőr, sem a hivatal nincs – hangsúlyozta dr. Fodor Csaba, az Éljen VárosuNk! Egyesület frakcióvezetője. 

A Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. a helyi médiában és internetes felületén továbbra is tájékoztatja a lakosságot a különböző fejlesztésekről, valamint az Eötvös téri munkálatok miatti esetleges forgalomkorlátozásokról. A projekttel várhatóan jövő nyár végére végeznek a szakemberek.