Az erdősültség növelése a cél

facebook megosztás

Zalában öt helyszínen kezdődött el a Kaán Károly Országos Fásítási Program, mely hazánkban mintegy 550 hektárt érint. A program az erdősültség növelését és a klímavédelmet is szolgálja, hangzott el a csemeteültetést megelőző sajtótájékoztatón. Magyarország területének mintegy 20,5 százaléka erdővel borított, a program célja a 27 százalék elérése. A jelenlegi mintaprogram során az 550 hektáron csaknem 2 millió facsemetét ültetnek el. Zala az országos átlaghoz képest sokkal erdősültebb, de mint azt Rosta Gyula vezérigazgató elmondta, van még tennivaló a megyében. - Számos olyan mezőgazdasági terület található a megyénkben, ami mind a termőképességének, mind az elhelyezkedésének köszönhetően kifejezetten erdőtelepítésre alkalmas terület. Azt gondolom, a megye erdősültségét könnyedén 40 százalék környékére lehetne emelni, amennyiben sikeres lesz ez a program, és el tudjuk érni, hogy a földterülettel gazdálkodók belekezdjenek ebbe a programba – mondta el Rosta Gyula, a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatója.


Magyarszerdahely határában mintegy 2,41 ha területen zajlik a telepítés.

A Zalaerdő Zrt. a program keretében 9 hektár erdőtelepítést vállalt, köztük a Magyarszerdahelyi határszélben egy nagyjából 2,5 hektáros terület fásítását, főként kocsánytalan tölggyel. - Az erdőtörvény meghatározza az erdőtelepítés előkészítését és lefolytatását. Az erdőtelepítést, a fafaj kiválasztást mindenképpen meg kell határozni egy részletes termőhelyfeltárási szakvéleménnyel, és egy erdőtelepítési kivitelezési terv elkészítésével. A termőhelyfeltárás gyakorlatilag öt részt vizsgál: a terület klímáját, a genetikai talajtípust, a talaj viszonyait, fizikai talajféleséget és a termőréteg vastagságát. Ez alapján kerül kiválasztásra az a fafaj, amely a termőhelynek leginkább megfelel -  magyarázta Kreiner Roland, a Zalaerdő Zrt. termelési igazgatója.

A Kaán Károly Országos Fásítási Programot a kormány indította,  a turisztikai szempontok mellett a legfontosabb cél a klímavédelem. - Több, mint 4 millió tonna szén-dioxidot kötnek meg a magyar erdők, és jelentős mértékben hozzájárulnak ahhoz a teljesítményhez, amit a klímavédelem területén a kormány el tudott érni az elmúlt időszakban – fogalmazott Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő. A programban összesen 20 erdőgazdaság vesz részt, a mintaprogram 86 településen indult el. A pályázati támogatást az önkormányzatok mellett magánszemélyek is igénybe vehetik. Igény esetén szakmai és megvalósítási segítséget is nyújt a megyében a Zalaerdő Zrt.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.