Barna: „Felőrlődtem...”

facebook megosztás

Tegnap délután váratlanul jelentette be lemondását a Zsigmondy-csarnokban rendezett „teremfocis” klubnapon az FC Nagykanizsa NB III-as labdarúgó együttesének vezetőedzője, Barna László.


Képünkön Barna László, kanizsai bemutatkozása alkalmával, 2018 júliusában. A szakvezető szűk másfél esztendeig irányította az FC Nagykanizsa legénységét

Fotó: Polgár László

A labdarúgó harmadik vonal Nyugati csoportjának ötödik helyén telelő dél-zalai legénység 51 esztendős somogyi illetőségű szakvezetője biztosan átgondolva tette meg lépését, mellyel kezdeményezte – másfél éves kanizsai szerepvállalása után - szerződése felbontását az idei esztendő utolsó napjával. Elhatározását az egyesület vezetősége elfogadta, az új trénert pedig még a januári felkészülési időszak kezdete előtt szeretnék minden bizonnyal megtalálni.

- Alaposan átrágta magát a döntésen?

- Úgy gondolom igen, s ezt feleségemmel, valamint a családommal is átbeszéltünk – fogalmazott már Kaposvár felé tartván Barna László. - Nem egyik pillanatról a másikra jutottam erre az elhatározásra, mindenesetre sajnálom, hogy így kellett határoznom.

- Elhatározásának mi volt az oka?

- Egyszerűen felőrlődtem. Nem azt mondom, hogy másfél év olyan hosszú idő, de ennyi alatt is érhetik vezetőedzőként az embert hatások.

- Miként ítéli meg Nagykanizsán eltöltött időszakát?

- Nézze, a kitűzött célokat az elért eredményeinkkel úgy gondolom, teljesítettük, az ugyanakkor problémaként merült fel, hogy a csapat a pályán mindezt nem látványos játékkal tette.

- Hogy érzi, hibázott valamiben?

- Persze, hogy voltak olyan helyzetek, amikor hibát követtem el, talán másképp is határozhattam volna, sőt, talán nem is egyszer fordult elő ilyen, de mutasson bárkit is, aki minden egyes alkalommal helyesen dönt adott pillanatban. Mindezektől függetlenül, örülök, hogy Nagykanizsán dolgozhattam, úgy vélem, voltak emlékezetes produkciók a csapat életében. Az FC Nagykanizsa eredményeit továbbra is figyelemmel követem, szurkolok is nekik, egyben azt is remélem, hogy a klubnál megtalálják azt a szakembert, aki a jövőben a vezetőség és a szurkolók elvárásainak is maximálisan meg tud felelni.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.