Birtokba vették az új csoport- és tornaszobát a palini ovisok

facebook megosztás

A mintegy bruttó 120 millió forintos beruházásnak köszönhetően a meglévő épületen nyílászárócsere és homlokzati szigetelés történt, valamint napelemeket is felszereltek. A projektben az akadálymentesítés és egy új vizesblokk kialakítása is szerepelt. A mai átadón – mások mellett – ott volt Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő, valamint a körzet önkormányzati képviselője, Gábris Jácint is.  

Még szeptemberben tartottak helyszínbejárást a Palini Tagóvodában. Az augusztusi esős időjárás miatt a tervezettnél tovább tartott a munka, így később költözhettek vissza a gyerekek a Kossuth téri óvodából, és az új helyiségek átadása is csúszott, a kicsik ellátása azonban a felújítás ideje alatt is megoldott volt.  Mától már az új helyiségeket is használhatják az ovisok. A palini intézmény bővítése régóta indokolt volt, hiszen a városrészben évek óta emelkedik a kisgyermekek száma. – A közelmúltban, és nem csak a kampányban, mintegy 300 millió forintért újítottunk fel óvodákat és bölcsődéket. Mindegyik jó helyen történt, olyan helyeken, ahol részint szükséges volt, illetve a távlati elképzelés miatt is fontos, ha olyan helyen újítunk, ahol sokan vannak. Márpedig itt, Palinban sok a kisgyermek – mondta Balogh László, Nagykanizsa polgármestere.


Átadták a felújított Palini-óvodát

A szakemberek szigetelték az intézményt és korszerű fűtésrendszert építettek ki. Mindezek mellett a megfelelő nevelői munka ellátását biztosítja a most elkészült új épületrész. – Elkészült egy csoportszoba, egy tornaszoba, egy fejlesztőszoba, s a gyermekek kiszolgálóhelységei, tehát az öltöző és a gyermekmosdó. Elkészült az akadálymentesítés is, amit rendkívül fontosnak tartok, hiszen a sajátos nevelési igényű gyermekek integrált nevelése kiemelt feladatunk. Ezen kívül megújult az óvoda teljes épülete, nyílászárócsere történt és elkészült a homlokzat szigetelése és festése – fogalmazott Dr. Némethné Kovács Edit, a Nagykanizsa Központi Óvoda vezetője.

A palini óvodapedagógusok és a szülők közötti jó kapcsolatot bizonyítja a nyári végi beázás utáni páratlan összefogás. – Mind a szülők, mind az óvoda dolgozóinak együttműködésének köszönhetően sikerült szeptember 16-tól visszafoglalnunk a régi épületrészt, most pedig elérkezett ez a várva-várt időszak, amikor végre a gyerekeink beköltözhetnek az új részbe is – említette Benczik Imréné tagóvoda-vezető.


Jelenleg 85 gyerek jár Palini Tagóvodába

Az óvoda 1961-ben épült, akkor két csoporttal és 60 gyerekkel indult. 2004-ben egyszer már átépítették az intézményt, de a gyermeklétszám azóta folyamatosan nőtt. A mostani komplex felújítás biztosítja a harmadik csoport megfelelő körülményeit. Az óvodába jelenleg 85 gyerek jár.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.