Dr. Zacher Gábor tartott előadást tegnap kilencedik és tizedik évfolyamos diákoknak

facebook megosztás

Az eseménynek a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampusza adott otthont. A toxikológus humorban és személyes történetekben gazdag előadásában egyebek mellett a digitális világ és az okoseszközök okozta problémákról beszélt, de kitért a kábítószerhasználat negatív hatásaira is. Dr. Zacher Gábor hangsúlyozta, bár az online világ jelentős mértékben befolyásolja a fiatalok mindennapjait, használatához azonban szükség van egy keretrendszerre, melynek kialakításában a szülőnek is óriási feladata és felelőssége van. A rendezvényt a város önkormányzata, a Zala Megyei Pedagógiai Szakszolgálat, valamint a nagykanizsai és a zalaegerszegi tankerület is támogatta.


Dr. Zacher Gábor kilencedik és tizedik évfolyamos diákoknak tartott előadást

– Bármilyen furcsán hangzik, de én is voltam kamaszgyerek. Persze, egy nagyon más világban, hiszen én hatvanéves vagyok, és amikor én kamasz voltam, olyan, hogy online világ nem volt, azt sem tudtuk, hogy mi az. Mobiltelefon? Gőzünk nem volt róla. Televízión egy csatorna volt, az is két napig nem adott adást, és így tovább. De naprakésznek kell maradni. Nekem is van gyermekem – most már persze felnőtt, de úgy gondolom, hogy a kommunikáció akkor működik jól, ha én tudom, hogy ez a világ miről szól. S ez persze már rólunk szól, felnőttekről, hiszen nekünk kell ez ügyben talpalnunk, hogy mi is ez az egész Facebook, Instagram, Ask.fm, és mi is az a Musically stb. Mert a gyereknek el lehet mesélni és egy párszor mindenki el is mesélte, hogy anno az építőtáborban, meg az úttörőtáborban mi volt, no meg a katonaélmények. De a gyereknek a könyökén jönnek már ki ezek a történetek. Ezért az ő színvonalán kell beszélni, és ez most nem egy plusz-mínuszos történet, hanem olyan témákról, amik valójában őt érintik – mondta el dr. Zacher Gábor toxikológus. 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.