Elkezdődött a 130. országos énekesmadár-etetési szezon

Elkezdődött az énekesmadár-etetési időszak fő szezonja, amely hazánkban az első őszi fagyok beköszöntétől márciusig tart. Az etetők madárforgalma a tél keménységétől, a hótakaró vastagságától és tartósságától függ.      

A mintegy ötven etetőlátogató madárfaj megfigyelése egyedülálló élmény. Ugyanakkor fontos, hogy a vízimadarakat soha, sehol, semmivel ne etesse a lakosság,  mert ez tömeges pusztulásukat okozhatja - közölte a Magyar Madártani Egyesület az MTI-vel.    

A közlemény felidézi, hogy 1890-ben indult el Magyarországon a lakosság települési madáretetési mozgalma. Az  énekesmadaraknak adható téli madáreleségek között van a napraforgó, amibe apró szemű kölest is lehet keverni, állati zsiradék, háj, faggyú, főzéssel sótlanított szalonna, cinkegolyó, alma és bogyók például vadszőlő, borostyán, tűztövis, nyugati ostorfa és fagyal.    

Ivó- és fürdővízről is gondoskodni kell, és a befagyott itatókban naponként cserélni kell a vizet. Bármi mással felesleges kísérletezni és a madarakra nézve kockázatos lehet - áll a közleményben.    

Az összegzés rámutat arra is, hogy a vízimadarak életmódja és téli túlélési szabályai alapvetően eltérnek az  énekesmadarakétól.     

Etetésük  megbetegíti és pusztulásra ítéli az állatokat, mert kikapcsolja a téli túlélést szavatoló vonulási viselkedést, ami tömeges jégbefagyásukat okozza. Táplálásuk növeli a zsúfoltságot, a madarak közötti agressziót, az ebből eredő sérülésveszélyt és a fertőző betegségek terjedését.     

A tömeges érintkezés az emberre is veszélyes, ez különösen a madárinfluenza kapcsán jelent óriási kockázatot.

MTI