Feltételekhez kötve

facebook megosztás

Megvalósíthatósági tanulmányhoz és pontos üzleti tervhez kötötte a velodrom támogatását a közgyűlés. A többségben lévő ÉVE frakció a tegnapi soros ülésen csak feltételesen fogadta el a kerékpáros edzőcsarnok építéséről szóló javaslatot. A tagok 2020. január 31-ig várják a szakmai kiegészítést. A polgármester szerint ez a döntés tulajdonképpen a projekt elutasítását jelenti.

Az alakuló üléshez hasonlóan ismét heves vitákat hozott a közgyűlés. A mintegy ötórás tanácskozás egyik legfontosabb kérdése a velodrom ügye volt. Még 2017-ben született kormányzati döntés arról, hogy a tervezett budapesti pályakerékpáros edzőcsarnok mellett kettő vidéken is épüljön.

A kanizsai a sport- és rendezvénycsarnok szomszédságában, azzal közös fejlesztésben készülne. Arról, hogy vállalja-e a város a komplexum fenntartását, december 31-ig kellett döntést hoznia a közgyűlésnek. A jelenlegi javaslatot azonban tegnap csak módosítással fogadta el a grémium.


Fodor Csaba (ÉVE): megvalósíthatósági tanulmányt és üzleti tervet szeretne látni a frakció (Fotó: Jancsi László)

– Ezek az információk, amiket most elénk tettek, borzalmasan kevesek ahhoz, hogy felelős döntést lehessen hozni. Mi nem azt mondjuk, hogy ne legyen ez a pálya, csak azt, hogy feltételesen támogatjuk. A feltétel pedig a következő: január 31-ig kapjunk egy megvalósíthatósági tanulmányt, s egy pontos üzleti tervet, hogy miként fogjuk működtetni. Azok a működési elemek, amiket itt elmondtak, azok pontosan a sportcsarnokba valók, ott kellene, hogy megvalósuljanak – mondta Fodor Csaba, az Éljen VárosuNk! Egyesület frakcióvezetője.

Balogh László polgármester pedig azt mondta: – Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy elutasították azt a kormányzati kérést, hogy vállaljuk vagy nem vállaljuk ezt a velodromot. Ezzel együtt annyi remény még élhet, hogy kormányzatilag befogadják ezt a módosítást január 31-i határidővel.

A soros ülésen Balogh László frakciótársát, Bizzer Andrást javasolta az alpolgármesteri tisztség betöltésére, de a közgyűlés – Radics Bálinthoz hasonlóan – őt sem választotta meg, így marad a tanácsnoki rendszer.


Bizzer András (Fidesz-KDNP) szerint a négy bizottsági hely aránytalanul kevés a szavazatokhoz képest (Fotó: Jancsi László)

– A külső bizottsági téma kapcsán elmondanám, ez zárt ülésen volt, de annyit elmondhatok, hogy a Fidesz-KDNP frakció nem töltötte fel a rendelkezésére bocsátott helyeket, ezt tiltakozásképpen tettük, mert úgy gondoljuk, hogy a 4 bizottsági hely nagyon kevés, ez nem tükrözi az arányokat. A választáson nagyon sokan szavaztak a Fidesz-KDNP-re – fogalmazott Bizzer András, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője.


Továbbra is alpolgármester nélkül működik a testület (Fotó: Jancsi László)

A tagok a volt Piért raktár térítésmentes bérbeadását is csak feltételek mellett támogatták, hiszen a HACSuNK civil akciócsoport egy jelentős pályázatot nyert, amely ezt a helységet is közösségi térré alakítaná át. A határozat értelmében a VIA Kanizsa továbbra is használhatja az épületet, de a közgyűlés – amint végleges megoldást talál a pályázati lehetőségre – akár fel is mondhatja a kontraktust.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.