„Fiú adatik nekünk” – Izajás 8.5

2019. dec. 21.

Rám bízatott egy fiú. Egy egész napra. Egy 10 éves körüli. Értelmes, mindent néző, figyelő, érdeklődő és nagyon jól nevelt. Nem is nagyon ismertem. Papra, mai világban. Bátor az édesanyja. Hívő is. Köszönöm a bizalmat. Míg ő idegenbe ment...

Be kell valljam, 47 évem alatt sosem történt ilyen. Valahogy eddig kimaradt az életemből. Sűrű nap volt, régi vidékemen keresztelő, délután központban ünnep, este vacsora és utána haza. Valahogy e nélkül is sok érzés kavargott bennem, zavart is és meg is hatott a fiú egész napos felügyelete.

Már reggel korán felkeltem, rendet raktam, vártam. Mit is kezdek vele… nézi a TV-t, netet, csak eltelik az indulásig az idő. Már reggel így kezdtem. Várva érkezését… Gondoltam, előre leírom e sorokat, míg megérkezik, de elhessegettem a gondolatot, csak ha hazaértünk. Az a biztos.

Édesanyja azt írta: „Vigyázzanak egymásra!” Nem azt, vigyázzon rá. Ez járt egész nap a fejemben. Vigyázzanak egymásra. Szép, fárasztó nap volt, minden szuperül sikerült, örömmel értünk az autó többi utasával haza. Megkönnyebbülve adtam át este édesanyjának.  Nem könnyű, ha papra fiút bíznak, ha apára, ha anyára, az sem. Leányt sem.

Miben vigyázott rám, ránk? Rendrakás a szobámban reggel, reggeli készítése, közös étkezés, evett-e, ivott-e, állandó odafigyelés, merre van, mit csinál. Józsit hazafele vezetés közben pedig állandóan figyelmeztettem, ne hajtson gyorsan, mert nem csak mi vagyunk, a gyereket is haza kell épségben vinni, pedig nem is ment gyorsan. Szóval, tanított a szeretet gyakorlásnak minden olyan hétköznapi mozzanatára, melyből egy pap azért bevallhatjuk, ha egyedül él, kimarad. (Meg más is… maga akaratából vagy máséból…)

De nekem ez volt a karácsonyi ajándék. Mert ez a fiú, azt a Fiút juttatta eszembe, aki ugyanígy, az Atya nagy bizalmából, de nekünk adatott. Akinek érkezésére készülünk, aki megtanít a gondoskodó szeretetre, aki minden lépésünket figyeli, akit minden érdekel, aki nyitott és rengeteg energiája van… Akivel naponta ugyanennyit kell törődnünk, ha szeretjük. Akit talán féltenünk is kell, el ne veszítsük. És aki vigyáz ránk ma is. Ha engedjük, talán, ha ránézünk karácsony ünnepén, látva jászolban, ránk is hat jelenléte, ha szentáldozáshoz járulunk, változást hoz napjainkba. Rendet rakunk életünkben, szépen beszélünk, jóra törekszünk, jobb emberekké igyekszünk válni. Érte, mert velünk van, szobánkban, asztalunknál, autónkban, egy gyermek, aki védtelen, ártatlan, aki ragaszkodik hozzánk. Ezért született, arra, hogy velünk legyen. Ő az Emmánuel. Engedjük, hogy vigyázzon ránk! Megteszi, kívánom, hogy szívük megérezze! Áldott Karácsonyt! Fiú adatott nekünk! Mindegyikünknek!

Nagykanizsa, 2019. Karácsony

Csorba Tamás, a Szent József plébánia plébánosa