Folytatódott a Thúry György Történelmi Szabadegyetem előadássorozata
Ismét sokan érkeztek a Thúry György Történelmi Szabadegyetem legújabb előadásaira. Az ismeretterjesztő programot november végén hagyományteremtő szándékkal szervezte meg a Nagykanizsai Városvédő Egyesület kulturális- és oktatási intézményekkel, valamint hagyományőrző egyesülettel együttműködve. – Én azt hiszem, és bátran kijelenthetjük, hogy nagy érdeklődésre tartott számot. Persze kitűnő előadóink is voltak, mint a Thúry Vitézlő Oskola, ami nem újkeletű a városban. Teljesen más egy korszakot bemutatni – főleg úgy, hogy általában az emberek vizuális alkatok –, hogyha korhű ruhákban, fegyverekkel tartják az adott témakörben az előadást – hangsúlyozta Cserti Tibor, a Nagykanizsai Városvédő Egyesület elnöke.
A Batthyány-, Thúry- és a Piarista-iskola diákjai elsőként Horváth Gábor, a Batthyány Lajos Gimnázium történelem-német szakos tanárának előadását hallgathatták meg az Oszmán Birodalom katonai és hatalmi rendszeréről. – Érzelmi területről közelítettük meg ezt a kérdést, olyan témaköröket illetően, amelyek kevésbé voltak ismertek. Mint például, mi az, ami ezt a stabilitást fenntartotta – adott esetben a testvérgyilkosság rendszere, vagy hogy hogyan tudták maximalizálni azt az államigazgatást, amiből ezt a katonai potenciált meg tudták teremteni, hogy képesek voltak egy négyfrontos háború folytatására. Kicsit megpróbáltuk közelebb hozni ennek a mindennapjait, megértését – mondta Horváth Gábor programkoordinátor, a BLG tanára.
Kanász Viktor a végvidékek katonájáról, Thúry Györgyről tartott előadást
Kanász Viktor 2010-ben végzett a BLG-ben, egykori alma materébe pedig már mint történész tért vissza. Az MTA-Pázmány Péter Katolikus Egyetem Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoportjának tudományos munkatársa Thúry György életéről árult el izgalmas részleteket. – Talán az egyik leghíresebb esemény, ami hozzá köthető, az Palotának az 1566-os megvédése. Ez az ostrom általában el szokott sikkadni, ugyanis 1566 kapcsán mindenki Zrínyi Miklósra és a szigetvári várostromra gondol, de ebben az évben történt egy másik nagyon fontos ostrom is. Budai Pasa támadta meg Palota várát, és Thúry György sikeresen megvédte azt. Ez a magyarság szempontjából legalább olyan fontos volt, mint Eger 1552-es ostroma, ugyanis bebizonyosodott és lelkiekben is érezhetővé vált, hogy a török ellen lehet sikeresen védekezni – árulta el Kanász Viktor történész, az MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport tudományos munkatársa. A programsorozat várhatóan jövőre is folytatódik, kapcsolódva a trianoni centenáriumhoz, de a szervezők a Thúry-hagyományt is tovább ápolnák.
A rovat további hírei: Kanizsai hírek
Bérlakásátadás - Jó példa Ligetvárosból
2023. szep. 22. 16:51Továbbra is rendkívül kelendőek az önkormányzati bérlakások. Még áprilisban döntött arról a közgyűlés, hosszas viták után, hogy 30 százalékkal emeli a bérlemények díját. A jelenlegi adatok szerint, mindezek ellenére, tömeges a túljelentkezés.
Ragadd torkon a rákot!
2023. szep. 22. 15:53Sikeres volt a „Ragadd torkon a rákot” szűrési akcióhét a Kanizsai Dorottya Kórházban. A program célja felhívni a figyelmet a nyaki és feji daganatok veszélyeire, valamint, hogy segítsen megakadályozni azok kialakulását. A kezdeményezés hétfőtől máig tartott, de már az első nap beteltek a regisztrációs időpontok.
Járdafejlesztés- kompromisszum nélkül
2023. szep. 22. 15:10Átadták a Fáy András utca munkaterületét, kezdődhet a járdák felújítása. A projektnek a napokban némi politikai színezetet adott, hogy Balogh László szerint az ÉVE-frakció folyamatos aknamunkája miatt kellett ennyit várni a projektre, míg Bodó László arra világított rá: a polgármester volt korábban a körzet képviselője, mégsem tett semmit az ügyben.
Kampány a környezettudatos közlekedésért
2023. szep. 22. 14:53Nagykanizsa is csatlakozott ma az Európai Mobilitási Hét fő programjához, az Autómentes Naphoz. Városunkban torna, koncert, kerékpáros ügyességi verseny és futás is szerepelt az esemény kínálatában.
Hétfőn elindul a víztorony fejlesztése
2023. szep. 21. 17:25A napokban már az előkészületi munkáknak, az antennák áthelyezéseinek neki is álltak a szakemberek. Többszöri módosítás után, végül 191 millió forint jutott erre a projektre, amelynek részeként megújul a homlokzat és kicserélik a nyílászárókat.
Omnibusztól a vasútig - Közlekedéstörténet a VOKE-ban
2023. szep. 21. 16:13Nagykanizsán rendezték meg az idei Országos Közlekedéstörténeti Konferenciát. A VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban tartott eseményen az érdeklődők, több mint két tucat előadást hallhattak különböző, a közlekedéshez kapcsolódó témában.
Percek alatt végzetes lehet
2023. szep. 21. 14:47A mustgáz veszélyeire figyelmeztet a Katasztrófavédelem. A szüret lassan a végéhez közeledik Dél-Zalában, a korai érésű szőlők már mind a pincékben vannak. A szőlő levének erjedésekor mustgáz keletkezik, a szakemberek hangsúlyozzák: szellőztetéssel és szén-dioxid-érzékelő elhelyezésével elkerülhetőek a balesetek.