Fontos győzelmet arattak

facebook megosztás

A sakk NB I-ben bajnoki címvédő Tungsram-Aquaprofit NSK csapata Szombathelyen, a kör előtt szintén kétszer győztes Haladás-Infraplan együttesénél vendégeskedett a bajnokság harmadik fordulójában.

Haladás VSE (4.) – Tungsram-Aquaprofit NSK (1.) 4:8

NB I-es sakk csapatbajnoki mérkőzés, 3. forduló. Szombathely.

Eredmények (elöl a hazaiak): Kozul – Lenic döntetlen, Héra – Volokityin 0:1, Palac – Bánusz 0:1, Németh – Márkus döntetlen, dr. Kovács G. - Ivanisevics 0:1, Petényi – Kántor döntetlen, Kiss A. - Aczél döntetlen, Borhy – Medvegy 0:1, Némethné Lakos N. - Ribli 0:1, Csonka – Galyas 1:0, Ruck – Gara T. 0:1, Magyar – Gombócz 1:0.

A két forduló után 4-4 csapatponttal álló Haladás – TANSK találkozója igazi rangadót ígért a sakk NB I-es csapatbajnokságban és az előzetes várakozások helyénvalóak is voltak, hiszen mindkét fél sokat adott bele a meccsbe. Ahogy közeledett a mérkőzés vége, a vendég kanizsaiak játékosai azért húztak be néhány fontos győzelmet.

- Az előzmények ismeretében nagyon szép eredményt ért el együttesünk – mondta el a kanizsaiak sakkozók csapatvezetője, Papp Nándor. - Ugyan hat győzelmet is szereztünk, de végig kiélezett volt az egész találkozó. Külön a javunkra válhat, hogy legfőbb riválisaink nem hozta rajtunk táblapontot és egy végig jól játszó Szombathely ellen jegyeztünk fontos győzelmet.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.