GasztroKanizsa: Zlicnaka mazanicával

facebook megosztás

Vertarics Antalné Angéla az anyósától tanulta meg Tótszentmártonban a zlicnaka készítését. Amikor még gyesen volt, egy alkalommal azzal bízta meg, hogy főzzön zlicnakát, amire hazaérnek a munkából. Elmagyarázta neki a tudnivalókat is: a sót, a vizet és a lisztet gyúrja össze, szakítson ki belőle egy darabot, abból sodorjon egy hosszú csíkot, és késsel vagdossa bele a forró vízbe.


Vertarics Antalné Angéla az anyósától tanulta meg a nokedlihoz hasonló étel készítését (Fotó: Bakonyi Erzsébet)

Legalább háromnegyed órán át főzze, hideg vízzel öblítse le, és hagymás mangalica zsírban forgassa át. Mivel Angéla hirtelen azt sem tudta, hogyan fogjon hozzá, átszaladt az ötödik szomszédban lakó barátnőjéhez, aki még egyszer elmagyarázta neki. Azóta nemcsak a család, hanem a névnapi köszöntőkre érkező kolléganők kedvence is lett a nokedlihoz hasonló ennivaló. Az egyszerű, gyorsan elkészíthető és olcsó étel mellé a vadhús az igazi, de ennek hiányában sertéspörkölttel és tejföllel is nagyon finom.

Az asztalra édességként mazanica, azaz tejfölös-tojásos rétest került.

Hozzávalók:

Több mint 1 csésze langyos víz, 1 kávéskanál só, fél kg liszt.

A töltelékhez:

4 tojás, 2 evőkanál tejföl, vaníliás cukor, csipet só, 3 evőkanál kristálycukor. A férfiak számára a cukrot sóval helyettesítették.

Elkészítése:

Egy nagy tálba beleöntjük a lisztet, beletesszük a sót és felöntjük langyos vízzel. Csipkedős mozdulatokkal elkezdjük összedolgozni. A lényeg az, hogy ne maradjanak benne lisztgombócok, kis göbök, mert akkor nehéz lesz nyújtani. Szép, sima tésztát kell kapnunk, ami még lágy és ruganyos, de egy idő után már elválik a tál falától. Ekkor a tálból egy jól belisztezett deszkára tesszük, majd hosszú percekig dögönyözzük, simára dolgozzuk. Ha jónak ítéljük a tésztánkat, akkor kis lisztet szórunk alá, és picit elterítve, olajjal lekenve 20-30 percig pihentetjük. A tészta nyújtásához abrosszal leterítjük az asztalt. A tészta közepét kellő vékonyra kinyújtjuk és az asztal közepére helyezve, a széleit fogva elkezdjük nyújtani. Ha kiszakadna a tészta közepe, akkor ismét gyúrjuk össze, és tegyük félre pihenni. Nyújtás után a rétest meglocsoljuk zsírral és rákanalazzuk a tölteléket, melyhez a tojásokat villával felverjük és összekeverjük a többi hozzávalóval. A tetejét meglocsoljuk olvasztott zsírral és tojásos tejföllel.

Bakonyi Erzsébet

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.