Gyermekek a gyermekekért

facebook megosztás

A zeneiskola növendékei énekeltek és zenéltek más, nehéz körülmények közt élő gyermekekért. A Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola és a református egyházközség hatodik alkalommal rendezett jótékonysági koncertet. Az esten befolyt csaknem 133 ezer forintból tartósélelmiszer-csomagokat vásárolnak, amelyeket az óvodákon keresztül juttatnak el a rászorulóknak.

A református gyülekezet énekkara, a Csillagfény Kórus is vendégszerepelt a jótékonysági koncerten, amelyet 2014 óta minden adventben megrendeznek a Kálvin téri templomban. A zeneiskola növendékei és együttesei ezeken az alkalmakon arra használják tehetségüket, hogy nehéz körülmények közt élő családokon és gyerekeken segítsenek.

– Már a zeneovisok is szerepelnek, hiszen nagyon fontos, hogy minél kisebb korban megtanulják a gyerekek: jót tenni mindig jó – mutatott rá Baráth Adrien intézményvezető.


Az esten mintegy félszáz növendék és együttes mutatkozott be

A fellépőknek Balogh László polgármester mondott köszönetet, aki szerint a zeneiskolások műsora mindenki számára ajándék, amely meghitté teszi az adventi várakozást. A rendezvényen minden évben adományt is gyűjtenek.

– Az összegyűlt adományt az egyházközség, a gyülekezet, az alapítvány kiegészíti. Az elmúlt években 130-150 csomagot készítettünk, tartósélelmiszer-csomagot – mondta Hella Ferenc református lelkipásztor.

Ezúttal több mint 132 ezer forint gyűlt össze. Az ebből összeállított csomagokat, amelyek egyebek mellett lisztet, cukrot, konzervet és szaloncukrot tartalmaznak majd, az óvodákon keresztül juttatják el a rászorulóknak.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.