Indul a csarnok építése

facebook megosztás

Kezdődik a multifunkcionális rendezvény- és sportcsarnok építése – aláírta a vállalkozási szerződést az önkormányzat és a beruházást kivitelező cég. A ZÁÉV – a dokumentumban foglaltak szerint – 600 napon belül végez a mintegy 15 milliárd forint értékű projekttel. A hírre az Éljen VárosuNk! Egyesület úgy reagált: noha a frakció támogatja a csarnok megépítését, szeretne mielőbb tájékoztatást kapni a létesítmény fenntartásának költségeiről.

A kormány még októberben döntött arról, hogy az eredeti költségvetéshez képest további 6 milliárd forintot biztosít a csarnok építésére. A támogatói okiratot tegnap módosították, ma reggel pedig alá is írta a kivitelezési szerződést az önkormányzat és a ZÁÉV, amely 600 napon belül vállalta a létesítmény átadását.


Peresztegi Imre, a ZÁÉV vezérigazgatója (balra) és Balogh László polgármester kezet ráz a szerződés aláírása után

– Ez egy csaknem 15 milliárdos beruházás. Nagykanizsa álma volt már sok évtizede. Még ifjú koromból emlékszem arra, miként élte meg a sportcsarnok hiányát ez a nagy közösség, amely szurkolásban és a sportok szeretetében is kiváló. Nem véletlenül van jelen nálunk annyiféle extrém sport, kiváló minőségben űzve – fogalmazott Balogh László polgármester.


A csarnokot a tervek szerint 600 nap múlva birtokba vehetik a kanizsaiak

Az összesen 5000 néző befogadására alkalmas, mobil színpaddal, valamint korszerű fény- és hangtechnikával felszerelt csarnok a Modern Városok Program egy újabb nagyberuházása az ipari park bővítése után, amely elindul.

– Köszönetet kell először is mondani a magyar kormánynak, amiért biztosítja azt a pénzösszeget, amely a sportcsarnok megépítéséhez szükséges, amely szinte teljes felszereltséggel fog elkészülni. Remélhetőleg 2021 végére vagy 2022 elejére a helyi csapatok küzdelmeit már ebben a sportcsarnokban tudjuk nézni – mondta Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő.


Horváth Jácint (ÉVE): Tájékoztatásra, egyeztetésre lenne szükség

A sportcsarnok felépítéséről még 2015-ben született döntés. Az akkori ellenzék támogatta a projektet, noha annak nem minden pontjával értett egyet. Az Éljen VárosuNk! Egyesület most azt kifogásolja: sem a frakció, sem a lakosság nem kapott kellő tájékoztatást az épület fenntartásának költségeiről és a kivitelezésről.

– Az itt élő lakókkal legyen egy egyeztetés arról, miként változik a közlekedési rend, milyen módon zavarja az építkezés a környéken élő több ezer ember mindennapjait, a napközbeni közlekedést, munkavégzést. Itt fenekestől fel fog fordulni az egész környék. Viszont az itt lakók azt szeretnék, hogy a lehető legkevesebb súrlódással történjen az építkezés. Mindent meg fogunk tenni azért, hogy a megfelelő tájékoztatást megkapják – nyilatkozta Horváth Jácint, az ÉVE frakcióvezető-helyettese.

A sportcsarnok a keleti városrészben, az egyik bevásárlócentrum melletti kihasználatlan területen épül. A tervek szerint közvetlenül mellette áll majd a szintén állami forrásból finanszírozott velodrom, amely elsősorban kerékpárosoknak biztosíthat lehetőséget edzésre és versenyzésre. A fedett körpálya felépítéséről és annak fenntartásáról, működtetéséről ma dönt a közgyűlés.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.