Ismerőse negyedmillió forintos telefonjával együtt vált kámforrá egy 19 éves, kanizsai fiatal

facebook megosztás

Még húsz éves sincs az a nagykanizsai, már büntetett előéletű fiatalember, aki idén nyáron, a kanizsai Vasember-ház mellől vált kámforrá ismerőse negyedmillió forintot érő mobiltelefonjával, illetve személyes irataival. A bűnügyben nemrég emeltek vádat a kanizsai ügyészek, a részletekről dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség sajtószóvivője adott részletekbe menő tájékoztatást.

A 19 éves, többször büntetett kanizsai fiatalember 2019. július 30-án, 16 óra 20 perc körül Nagykanizsán, a Vasemberháznál összetalálkozott régebbi ismerősével. Rövid beszélgetést követően a terhelt elkérte ismerősétől annak telefonját, arra való hivatkozással, hogy egy hívást lebonyolít rajta, majd visszaadja neki.

A fiú némi vonakodás után végül átadta a 270.000 Ft értékű, Samsung Galaxy Note 9 típusú mobilt, mely egy olyan irattartótokban volt elhelyezve, amelyben benne voltak a telefonon kívül a személyes iratai, bankkártyája is. A terhelt telefonálás közben eltávolodott a sértettől, majd a helyszínről eltávozott. A sértett fiú rövid időn belül keresni kezdte a terheltet a környéken, azonban sehol nem találta. Eztán egy kölcsönkért telefonnal megpróbálta felhívni, azonban a terhelt az első hívás után azt kikapcsolta, anélkül, hogy a hívást fogadta volna.

A terhelt az eltulajdonított telefont kiszedte a tokjából, majd a tartótokot az igazolványokkal és a bankkártyával, valamint a mobilban lévő 2 db SIM kártyával együtt eldobta. A 19 éves fiú a készüléket két nappal később, 2019. augusztus 1-én, a dél-zalai város Teleki utcájában cserélte el 3 régebbi telefonra és 1500 Ft készpénzre az egyik ismerősével. Neki először 30.000 Ft-ért kínálta megvételre a telefont, azt állítva, hogy részletre vette, és azért adja el, mert nincs pénze. A történtek okán a Nagykanizsai Járási Ügyészség lopás bűntette miatt emelt vádat a fiatalember ellen a dél-zalai város járásbíróságán.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.