Jókedv a ring körül

facebook megosztás

A kanizsai ökölvívóknál is - a korábbi évek hagyományainak megfelelően - tartottak úgymond ünnepvárót és évbúcsúztatót, melynek keretében a Kanizsa Box Klub legjobbjait egyéni elismerésben is részesítették.


A Kanizsa Box Klubnál idén is megtartották az évbúcsúztatót, Tóth László vezetőedző (képünkön jobbról) azonban figyelmeztette a öklözőket: január 6-án már 2020 első tréningje következik

Az eseményre hivatalosak voltak az egyesület növendékei és az a körüli segítői, illetve a szülők, hogy egy jó hangulatú összejövetel keretében búcsúztassák az esztendőt. Idén is voltak szép eredményei a KBK-nak és Tóth László vezetőedzővel az élen bíznak abban a szakmai stáb részéről, hogy 2020-ban is mind több érmük és növendékük lesz – a dobogón, illetve a szorítóban.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.