Jövő év végéig újjáépítik a Balatonfenyvesi kisvasút csisztafürdői ágát

facebook megosztás

Jövőre elkezdődik a Balatonfenyvesi kisvasút csisztafürdői ágának újjáépítése 2,1 milliárd forintból, a munkával a tervek szerint év végéig végeznek - mondta Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója Balatonfenyvesen a kisvasút somogyszentpáli ágán befejezett pályafelújításról tartott sajtótájékoztatón.    

A balatonfenyvesi gazdasági vasúton a hétvégén indult újra a forgalom a tavaly óta több szakaszban zajló felújítási munkák befejeztével.     

Az átadón Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója elmondta, a kisvasút pályájának rekonstrukciójára a kormány a 2016-os keskeny-nyomközű vasutak fejlesztését előirányzó döntésével 433 millió forintot biztosított, amelyet a vasúttársaság további 41 millió forinttal saját forrásból egészített ki.     

A felújítás folytatásáról elmondta, a MÁV a forrást megkapta, így jövőre megkezdődik a fenyvesi kisvasút Imremajortól Csisztafürdőig tartó, 18 éve üzemszünet alatt álló, így mára növénnyel borított 8,3 kilométeres szakaszának a teljes újjáépítése.    

A MÁV elnök-vezérigazgatója szólt arról is, hogy az idei nyári főszezon két hónapjában több mint 54 százalékkal nőtt a fenyvesi kisvasút utasforgalma tavalyhoz képest, júliusban és augusztusban mintegy 50 ezren utaztak a járatokon.     

A kisvasúton december elejétől naponta 10 járattal utazhatnak a kirándulók és a térségben élők, a nyári főszezonban pedig naponta 14 vonat indul. A 14 kilométeres utat 40 perc alatt teszik meg a szerelvények.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.