Keserű vég

facebook megosztás

Nem sikerült jól az FC Nagykanizsa NB III-as labdarúgó együttesének évzárója, hiszen a 17. forduló mérkőzésén hazai pályán szenvedett vereséget a Komárom VSE ellen.

FC Nagykanizsa (5.) – Komárom VSE (7.) 1-2 (0-0)

NB III Nyugati csoport labdarúgó-mérkőzés, 17. forduló. Nagykanizsa, 200 néző. Vezette: Leél-Őssy (Sinkovicz, Mitók). G.: Hampuk (46.), illetve Tóth P. (52.), Végh B. (87.)

Nagykanizsa: Borsi – Ekker, Major M., Gerencsér A., Horváth B. – Béli M. - Herzsenyák (Kretz, 56.), Kovács Gy., Lőrincz (Bagó B., 89.) – Hampuk (Simonfalvi, 72.), Vittman. Vezetőedző: Barna László.


Hampuk Ádám (fehér szerelésben) szerezte az FC Nagykanizsa (fél)szezonbeli utolsó - egyben évzáró - bajnoki találatát, sajnos ez pontszerzéshez sem volt elegendő

Fotó: Gergely Szilárd

Tartós mezőnyjátékkal kezdődött a találkozó és nem alakultak ki jelentősebb helyzetek a felek előtt az első játékrész túlnyomó többségében. Inkább a jobb oldalon igyekezett többet próbálkozni a kanizsai csapat, de a Kenesei Krisztiánt végül is nélkülöző komáromiak jól zárták le a dél-zalaiak elöl a veszélyesebb támadásvezetések lehetőségeit. Az első 45 perc végén aztán a vendégek lettek valamivel bátrabbak, melyből kifolyólag Végh Bence puskázta el a szinte kihagyhatatlant, majd hazai oldalon Vittman Ádám küldte néhány centivel a bal kapufa mellé a labdát a 42. percben a balösszekötő helyéről. A második felvonásban rögtön a kezdés után vezetést szerzett a Nagykanizsa, Béli Milán hosszan előreívelt labdáját követően végül Hampuk Ádám lőtt 17 méterről középről a kapu jobb oldalába. Az 52. percben aztán egy teljesen kijátszott szituáció után Tóth Patrik egyenlített középről, 10 méterről a háló jobb oldalába továbbított labdával. A gólváltást követően már nem kimondottan a szép játék dominált és hogy a forma tényleg olyan idényzárós legyen a vendéglátók szempontjából, Végh Bence a Komárom részéről betalált, mellyel a vendégek el is vitték a pontokat Kanizsáról.

- Nem érdemeltünk ezúttal többet ezen a találkozón, hiszen nem tettünk ezen a meccsen annyit azért, hogy pontot, pontokat is szerezzünk a mérkőzésen – foglalta össze a látottakat Barna László, az FCN vezetőedzője. - Az ősz végét ugyan ezzel kissé elrontottuk, de a csapatnak összességében gratulálok az eddig megszerzett huszonhét pontért.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.