Közmeghallgatást tartottak

facebook megosztás

Négyen szólaltak fel a tegnapi közmeghallgatáson. A közgyűlés tagjait – egyebek mellett – a belvárosban közlekedő teherautók okozta problémával, a vízelvezetési rendszer hiányosságaival, valamint a keleti városrész lakóinak parkolási nehézségeivel is szembesítették az ülésen.

Voltak régi visszatérői is a csütörtök esti közmeghallgatásnak. A felszólalók közül szinte mind kiemelték a városban tapasztalható közlekedési problémákat és kifogásolták az utak minőségét. Tóth György arra világította rá a grémium figyelmét, hogy a keleti városrészben már napjainkban is égető probléma a parkolók hiánya, és ezt még fokozhatja az épülő sportcsarnok látogatottsága.


Tóth György a keleti városrészt érintő parkolóhiányra hívta fel a figyelmet (Fotó: Jancsi László)

– Teljesen feltöltődött autóval a környék. A parkolás az lehetetlen, a zöld területeken parkolnak az emberek, illetve a járdán, s olyan helyeken, ami még szabadnak tűnik. A mozgáskorlátozott parkolókon is olyan emberek állnak, akiknek vagy nincs mozgáskorlátozott igazolványa, vagy egyszerűen nem is volt lehetősége, hogy máshol megálljon – vélekedett.

Évente egyszer tartanak közmeghallgatást, a felvetésekre írásban válaszol a testület.


Balogh László: a közmeghallgatás a demokrácia lehetősége (Fotó: Jancsi László)

– Jövőre, az ideihez hasonlóan az év második felében lesz közmeghallgatás, de ezen kívül a képviselői fogadóórák és a polgármesteri fogadóórák is afféle közmeghallgatások. Sőt, a közgyűlés kérdés, interpelláció része is ezt a célt szolgálja. Problémafelvetés és annak megoldás felé vezető útja. Ez a demokrácia lehetősége – nyilatkozta Balogh László polgármester.

A közmeghallgatás felszólalói a kanizsai közterek állapotára is kitértek: többek aggódnak a meghirdetett fásítási program kivitelezése miatt, valamint volt, aki a HSMK épületének megfelelő kivilágítását is hiányolja.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.