M70-es: Átadták a Letenye és Tornyiszentmiklós közötti szakaszt

facebook megosztás

Már kétszer két sávon haladhatnak a korábbi halálúton az autósok. Átadták az M70-es gyorsforgalmi út Letenye és Tornyiszentmiklós közötti szakaszát. A 13,7 kilométer hosszúságú útszakasz 16,7 milliárd forintból újult meg. A kétszer egysávos szakaszt kétszer kétsávosra bővítették, valamint burkolt üzemi és leállósávot is kiépítettek a szakemberek. A projekt eredményeként a nemzetközi forgalom akadálymentesen haladhat Magyarország és Szlovénia között. 

Először és utoljára járhattak kerékpárral a ma átadott autópályán a Teker Egyesület tagjai. A sportolók szerint a kerékpársport fellendülését is segítheti ez a projekt.

– A Giro d’Italia népszerűsítő kerékpáros túránkat szerveztük a Teker Egyesülettel, amikor meghívást kaptunk az M70-es autósztráda átadására. Mintegy 40 kerékpáros vett részt az akcióban. Közel 10 kilométeres részen volt lehetőségünk kerékpározni – mesélte Jankovics Ferenc, a Teker Egyesület alelnöke.


Ünnepélyes pillanat. Sokan várták az M70-es szakasz avatását

Az átadón Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kiemelte: a megfelelő minőségű közúti hálózat alapvetően befolyásolja egy-egy térség gazdasági fejlődését, ezért a magyar kormány kiemelten kezeli a közlekedési hálózatok üzemeltetését és azok folyamatos bővítését, fejlesztését.

– Bekapcsoljuk a gyorsforgalmi úthálózatba a ma még csak kétsávos úthálózaton elérhető megyei jogú városokat, s kiemelt gazdasági területeket. Cél, hogy elvezessük az autópályákat a határig, illetve lehetővé tesszük, hogy az ország bármely pontjáról 30 percen belül bárki el tudjon érni egy gyorsforgalmi utat, természetesen a közlekedési szabályok betartásával. A Letenye – Tornyiszentmiklós közötti M70 gyorsforgalmi út négysávossá bővítése ezen stratégiai céljaink megvalósítását szolgálja – fogalmazott a politikus.


A kamionosok is örülnek a fejlesztésnek, mert az meggyorsítja a munkájukat

A Mura-program részeként meghirdetett projekt több elemből áll: pár hete adták át az új árvízvédelmi rendszert Murarátkán, amely a környék lakosságának védelmét biztosítja. A gyorsforgalmi út bővítése pedig a térség kereskedelmében és turisztikai lehetőségeiben hozhat új lehetőségeket.

Köszönhetően a kormány és Nagykanizsa Megyei Jogú Város között 2015-ben megköttetett szerződésnek – tehát a Modern Városok Programnak – jött létre a fejlesztés. A kiváló infrastruktúra nagyon fontos érv és szempont, amikor befektetőkkel tárgyalunk, térségünk fejlesztése ügyében, érdekében. Nagykanizsán e térség- és gazdaságfejlesztés egyik részeként már épül az új ipari park mondta Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő.

Délután már használatba is vették az autósok a felújított és kibővített szakaszt. Stábunk az egyik közeli pihenőhelyen több kamionsofőrt is megkérdezett, akik elmondták: örülnek a fejlesztésnek, hiszen ez meggyorsítja a munkájukat.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.