Magyarország az első ötben az Európai Hulladékcsökkentési Héten

facebook megosztás

Idén 30 országban összesen több mint 16 ezer akcióval zárult az Európai Hulladékcsökkentési Hét, Magyarország 410 szemléletformáló ötlettel kapcsolódott a kezdeményezéshez, ezzel mások mellett Lengyelországot és Németországot is megelőzve az ötödik helyen végzett - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára az MTI-nek.    

Boros Anita kiemelte: Magyarország hetedik alkalommal csatlakozott a nemzetközi programsorozathoz, hulladékcsökkentő akciói számát tavalyhoz képest közel megkétszerezte.    

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fontos területként kezeli a környezeti fenntarthatóságot, a keletkező hulladék mennyiségének csökkentését eredményező kezdeményezések támogatását - tette hozzá.     

Bár az eseménysorozat hivatalosan lezárult, a tárca továbbra is elkötelezetten támogatja a fenntarthatósággal kapcsolatos szemlélet elterjesztését annak érdekében, hogy az mindennapjaink részévé váljon - fejtette ki az államtitkár.     

"A program magyar résztvevői sikeresen kinyilvánították, hogy felelősséget érzünk környezetünkért, keressük a jó megoldásokat, és ezekért tenni is tudunk" - hangsúlyozta Boros Anita.    

Az önkéntesek egész Európában saját ötleteiket megvalósítva hívták fel a figyelmet a hulladékmennyiség csökkentésének fontosságára, a termékek újrahasználatára, a már hulladékká vált anyagok újrahasznosítására, az ezt segítő szelektív hulladékgyűjtés lehetőségére és módszertanára.     

A Hulladékcsökkentési Hét hazai szlogenje idén a "Nyisd ki a szemedet, csökkentsd a szemetet!" volt. A lebonyolítást az ITM megbízásából a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége (KSZGYSZ) koordinálta - emlékeztetett Boros Anita.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.