Már két gyertya ragyog a város adventi koszorúján

facebook megosztás

A második gyertya a reményt szimbolizálja, tegnap ismét egy lépéssel közelebb kerültünk Jézus születéséhez.

Advent második vasárnapján megtelt az Erzsébet tér, sokan várták, hogy a város koszorúján a második gyertya is felragyogjon.

– Sokáig külföldön éltem, úgyhogy nem voltam itthon a karácsonyi időkben, de nagyon tetszik, nagyon jó, nagyon tetszik a város díszítése, a különböző programok. És olyan jó hangulata van – mondta Jónás-Gregor Kinga.


Az adventi forgatag nemcsak hétvégente, hanem a hétköznapokon is várja az érdeklődőket

A gyertyagyújtás előtt ünnepi műsor várta a térre kilátogatókat.

– Ahogy Babits is írta, hogy Mindenik embernek a lelkében dal van, nekem mint iskolavezetőnek egy hobbi és léleksimogató, ha énekelek, ha van lehetőségem arra, hogy különböző dalokkal közreműködjek a városi rendezvényeken, mint például ezen az adventi vasárnapon. Természetesen a hétköznapokban nekem is vannak gondjaim, problémáim, megoldásra váró ügyeim, és néha ez az oldal, a lélekmelengető adventi, karácsonyi dalok azok, amik erőt adnak –  fogalmazott Tulman Géza.

Ezen a vasárnapon Makoviczky Gyula osztotta meg ünnepi gondolatait a kanizsaiakkal, majd felragyogott a második gyertya fénye is a város adventi koszorúján.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.