Még mindig indulnak szállítmányok

A fenyők javát már elszállították a térségből, a legtöbb szállítmány december elején kelt útra, de még mindig érkeznek a teherautók és a kamionok a dél-zalai településekre, köztük Surdra a karácsonyfának való örökzöldekért. A 650 fős településen, csakúgy, mint a környékbeli községekben – Liszóban, Nemespátrón, Beleznán –, szinte minden családnak van kötődése a fenyőzéshez. Nagy volt a munka szerda reggel az egyik surdi háznál, többen pakolták a szállításra váró kamiont. Egészen kicsi és többméteres fenyő is került a platóra. A családok többsége kereskedőnek adja el a fenyőfát, de az utódok már nem mindenhol veszik át a generációk óta öröklött tevékenységet. - Én az édesapámtól tanultam, a fiam is nagyon sokáig segített, de hát a mi családunkat is elérte az, hogy például az egyik fiam külföldön dolgozik, a másik Budapesten, nyilván nem is lehet elvárni, hogy ők hazajöjjenek. És azért ez egy nehéz pénzkereset. Mint mondtam, egy kétméteres fa 10 év munkájának az eredménye – fogalmazott el Dr. Rinfel János.


Ezekben a napokban is indulnak szállítmányok Surdról.

A termesztők szerint a nordmann a legkeresetteb fenyőfajta országos szinten. - A sláger még mindig a nordmann, annak nem hullik le a tűlevele, nem kényeskednek a vevők, vízkeresztig biztosan meg fogja állni a helyét. A luc és az ezüst előbb lehullik. Viszont a lucból hiánycikk van most, nagyon keresik. Jó pár évvel ezelőtt még túltermelés volt belőle, ezért utána nagyon keveset ültettek belőle. Most nagyon kevés van belőle, az ára is felment, 25-30 százalékkal drágább lesz idén a luc – mondta el Kanász János, Surd polgármestere. A fenyőtermeléssel foglalkozó településeken ebben az időszakban fokozottabban ügyelnek a közbiztonságra, a bűnmegelőzés érdekében a helyi polgárőrök mellett a rendőrök is gyakrabban járőröznek a községekben.