Nagykanizsa 2019 megy, felkészül Nagykanizsa 2020

facebook megosztás

Balogh László polgármester szerint „Kanizsa büszke lehet az eredményeire”. … „az Éljen VárosuNk! Egyesület megnyerte az önkormányzati választást” – ezt már Fodor Csaba, az ÉVE frakcióvezetője mondta. A város vezetőit kértük arra, hogy beszéljenek a mögöttünk, illetve az előttünk álló évről. Cseresnyés Péter nem értékelt.


Balogh László

2019 a folytonosság és a változás éve volt Magyarországon és Nagykanizsán, mondta Balogh László polgármester, utalva az EP-, valamint a helyi önkormányzati választásokra – ezek tanulsága az, hogy egymás legyőzése helyett fontosabb a közös munka, summázta.

– Lehetne sorolni az év történéseit a város napjától a dödöllefesztiválig, de ami igazán nagy esemény, hogy hamarosan elindul a multifunkcionális sport- és rendezvénycsarnok építése, az M70-es autópályává vált, és Kanizsának lesz egy „Science Parkja” is. Mellesleg várjuk a Giro d’Italiát, amelynek magyarországi szakasza Nagykanizsán ér véget jövő májusban.

Kanizsa büszke lehet az eredményeire, folytatta a városvezető. Mára újjáéledt a polgári hangulatú belváros, a gyermekek az első helyen vannak, ami pedig a jövőt illeti: Nagykanizsa válhat a körkörös gazdaság mintavárosává.

– Pozitív otthonképünkhöz hozzátartoznak a hagyományaink, hogy vannak összetéveszthetetlen jegyeink – kanizsaikumaink –, továbbá élénk a kapcsolatunk Budapesttel és külfölddel, hiszen öt ország fővárosa található a közelünkben. Már csak a kollektív önbecsülésünkben és a városlakók egymáshoz való jó viszonyában, toleranciájában kellene jobbnak lennünk. Ne adjuk fel álmainkat, ne a rombolók, hanem az építők közé tartozzunk! A néhai polgármester, Krátky István is azt mondta: Kanizsa a „törhetetlen élniakarás városa”…

Balogh László hangsúlyozta: hisz abban, hogy van pozitív kanizsai életérzés. Ugyanakkor ahhoz minden kanizsai kell, hogy a dél-zalai város előbbre tudjon lépni. Azt mondta: „ha annyira sem hiszünk magunkban, hogy nem tudunk egy nyolcmilliárd forint értékű, többszáz kilométeres körben egyedülálló kerékpáros csarnokot fenntartani, akkor nehéz lesz utolérni a sikeres versenytársakat, például Zalaegerszeget és Kaposvárt.” Ugyanakkor hozzátette: nem kell a megyeszékhellyel versenyezni, hanem vállalni az erős kanizsai identitást, és menni előre.


Cseresnyés Péter

A legrövidebben Cseresnyés Péter, Nagykanizsa parlamenti képviselője reagált, aki nem nyilatkozott, mert – ahogy fogalmazott – „nem látom biztosítottnak a tisztességes tájékoztatást az elmúlt hetek alapján.”


Dénes Sándor

Dénes Sándor október 13-ig állt a város élén. Nagykanizsa korábbi polgármesterét büszkeséggel töltötte el, hogy ciklusa végén számos óvoda és bölcsőde is megújulhatott a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programnak köszönhetően.

– Ez egy boldog pillanat volt, mert látszott a gyermekeken és a dolgozókon is, hogy mennyire örültek a megszépült, szinte már újjá varázsolt óvodának vagy bölcsődének. Szerencsére több ilyen pillanat is volt – mondta Dénes Sándor.

Az ősz folyamán a Modern Városok Program keretében az ipari park bővítése is elkezdődött, valamint a sportcsarnok építésével kapcsolatos első lépések is megtörténtek.

– Ezt mindannyian vártuk és azt remélem, hogy másfél éven belül eljutunk oda, hogy átadjuk mindezt – hangsúlyozta Dénes Sándor, majd hozzátette: polgármestersége idején mindig arra törekedett, hogy mind a városban, mind a polgármesteri hivatalban, mind pedig a közgyűlésben nyugalom és béke legyen.

– Ezt mindig megköszöntem a képviselőtársaimnak és a város közösségének is, mert úgy gondolom, hogy csak így lehet előre lépni és alkotni – nem elfeledve, hogy összefogással, közös gondolkodással tegyük mindezt.

Az októberi választásokat követően leköszönt polgármesteri tisztségéből és visszatért a Batthyány Lajos Gimnáziumba, ahol korábban nemcsak tanulmányait folytatta, hanem hosszú évtizedekig tanított is. Dénes Sándort az a megtiszteltetés is érte, hogy a 2019-2020-as tanévben megbízott igazgatóként tevékenykedhet tovább. A jövőbeli terveket illetően annyit árult el, hogy szeretné, ha az intézmény energetikai felújítása egy TOP-os projektnek köszönhetően megvalósulhatna. Ennek érdekében egy újabb pályázatot adnak be, mert a feltételek ezúttal sokkal kedvezőbbnek bizonyulnak.

– Remélem, hogy sikerül, és egy kis forrást is hozzá tudunk tenni ahhoz a pénzhez, ami jelen pillanatban a rendelkezésünkre áll. Hiszen iskolánk főépülete – melyet akár a Rozgonyi utcáról akár az udvar felől nézünk – már nagyon megérett arra, hogy felújítsuk – tette hozzá.

Dénes Sándor nem vonult vissza teljesen a politikai élettől, a kiskanizsaiak képviselőjeként igyekszik segíteni a városrészben lakóknak.

Értékelőjében az Éljen VárosuNk! Egyesület önkormányzati választásokon aratott sikerét, a 2020-as feladatok közül pedig – egyebek mellett – az elszámoltatást emelte ki az ÉVE frakcióvezetője, Fodor Csaba.


Fodor Csaba

– Sokan úgy gondolták 2019-ben, és sajnos ez igaz a kormánypárti képviselők mellett több cégvezetőre is, hogy az ellenzéki képviselőket és a városlakókat nem illeti meg a megfelelő tájékoztatás. Ennek meg is lett az eredménye ősszel, hiszen az Éljen VárosuNk! Egyesület megnyerte az önkormányzati választást, megvertük a Fideszt, többséget szerzetünk a közgyűlésben. Persze az örömöm nagyobb lett volna, ha mi adjuk a polgármestert, már csak azért is, mert a jelöltünket alkalmasabbnak gondolom, mint amilyen a jelenlegi. Persze még van ideje Balogh Lászlónak felnőni a feladathoz. 2020. január 31-ig várjuk a megfelelő előterjesztést a velodrommal kapcsolatban, ez egy fontos ügy lesz. A költségvetés elkészítésénél is komoly munka elé nézünk, biztos, hogy az első két hónapot felöleli majd, nem lesz egyszerű. Engem nem vigasztal, amivel egy képviselő örömködött a közgyűlésen, miszerint milyen jól dolgoztak az önkormányzati cégek, a vagyongazdálkodás számláján például mintegy 100 millió forint van. Az én olvasatomban ez azt jelenti, hogy nem végezték rendesen a munkájukat, nem újítottak fel például ebből a pénzből a bérlakásokat. De ezt csinálták az önkormányzattal is, közben pedig nézzük meg, hogy néznek ki az útjaink és a járdáink. Ezeken mind javítani fogunk 2020-ban. Már most látjuk, hisz sorra derülnek ki olyan ügyek, melyek bizonyítják, hogy egyes önkormányzati cégvezetők a kanizsaiak pénzét olyan csatornákba juttatták, ahova nem lett volna szabad. Éppen ezért az egész céghálót átvizsgáljuk, az eredményekről amint lehet, tájékoztatjuk majd a közvéleményt.


Gábris Jácint

A 2019-es év elég nagy fordulópont volt a város életében, és személy szerint az én életemben is – hiszen eddig kvázi ellenzéki képviselőként ültem a testületben csaknem 9 évig – ezzel a gondolattal kezdte mondanivalóját Gábris Jácint, az Éljen VárosuNk! Egyesület önkormányzati képviselője. A politikus a 2019-es évre vonatkozóan keményen fogalmazott.

– Beigazolódtak azok a félelmeink, hogy sajnos korántsem annyira rózsás a helyzet, mint ahogy azt korábban megpróbálták az elődök elmondani, pontosabban próbáltak ez irányba terelni bizonyos gondolatokat. Nagyon nehéz feladat előtt állunk, ami a 2020-as évet biztosan érinteni fogja, hiszen további nehéz döntéseket kell meghoznunk. Szeretném leszögezni: a szükséges lépéseket azért tesszük meg, hogy azt a programot, amit vállaltunk, és amire gyakorlatilag a lakosságtól felhatalmazást kaptunk, megvalósítsuk. Talán annyit tennék még hozzá – mivel nem szeretnék pro-kontra foglalkozni a beérkező vádakkal, illetve az elmúlt időszakban napvilágot látott egyéb információkkal –, hogy mind a nyolcunk, akik most gyakorlatilag a többséget alkotjuk, a lehető legjobb szándékkal ülünk ott. Szeretnénk, ha az érdemi munkába a most kisebbségbe szorult Fidesz-KDNP képviselők is becsatlakoznának. Én személy szerint örülök annak, hogy a régi szakmai műhelyembe kerültem vissza, hiszen valamikor én az OKISB tagja voltam. Már most látszik egyébként az elmozdulás, hiszen számos városlakó, egyesület, sőt, távoli polgármesterek keresnek meg bennünket javaslataikkal, észrevételeikkel. Azt gondolom, sokkal nagyobbra kell tárnunk a kaput, mint, ahogy eddig volt.

 „2019 valóban egy mozgalmas év volt. Az országos választások után a többi politikai erővel sikerült többséget alkotni a nagykanizsai közgyűlésben.” Horváth Jácint, az Éljen VárosuNk! Egyesület önkormányzati képviselője a beruházásokra, az átláthatóságra és a kommunikációra helyezi a hangsúlyt.


Horváth Jácint

– Az elmúlt 5 évben képviselőként vettem részt a közgyűlés munkájában, és talán az egyik legtöbbet felszólaló képviselő voltam. Sokat sérelmeztem azt az elmúlt években, hogy nagyon kevés olyan előterjesztés volt, ahol valódi háttér számításokat láttunk egy-egy javaslat mögött. Pedig valószínűleg voltak, a hivatal elkészítette ezeket, csak nem kaptuk meg, nem terjesztették elénk. Ezt szóvá tettük minden alkalommal. Ahhoz, hogy megfelelő, megalapozott döntéseket hozzunk - és akár egyet is értsünk azokkal a döntésekkel -, az előterjesztéseknek háttér számításokat kell tartalmaznia. Nem láttuk, hogy ezeknek a döntéseknek milyen hatásuk van a városra, akár menzadíj emelésről, akár parkolódíj változásról, vagy adóváltozásról volt szó. 2020-tól mindenképpen arra szeretnénk jóval nagyobb hangsúlyt fektetni, hogy a döntések súlyát átérezve olyan megalapozott döntések érkezzenek az önkormányzat elé, amelyeket tudunk a város lakói felé kommunikálni. Mert ez a másik legfontosabb kérdés. Hogy ne az utolsó pillanatban szembesüljenek a város lakói azokkal a problémákkal, illetve döntésekkel, amelyekbe bele tudnak szólni. Mert nagyon sok jó ötlet és javaslat szokott érkezni a város lakóitól.

Horváth Jácint a beszélgetés végén kitért arra is, a feladatok a következő időszakban csak sűrűsödni fognak, ugyanis 2021-től új európai uniós 7 éves költségvetési időszak kezdődik, új források nyílnak meg. Ebben a 7 éves ciklusban Nagykanizsának nyertesnek kell lennie – fogalmazott a képviselő –, ám mindehhez előkészített tervek kellenek.

Mikó-Baráth György, Nagy Éva, Nemes Dóra, Vincze Adél

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.