Súlyosan megsérült a biciklijével eleső 88 éves férfi

facebook megosztás

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos sérüléssel és nyolc anyagi kárral végződött közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.


Fotó: police.hu

Botfa belterületén, a Gesztenyési utcában közlekedett kerékpárral egy 88 éves helyi férfi 2019. december 4-én 16 óra 35 perckor. Haladása során egy egyenes útszakaszon elvesztette uralmát kerékpárja felett, és letért az úttestről, majd elesett. A balesetben a biciklis súlyos sérülést szenvedett - közölte honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

A szolgálatban lévő állomány egy személyt fogott el, és hat főt állított elő, közülük négyet bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést három esetben foganatosítottak.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.