Tabletet lopott, ám a biztonsági őr rajtakapta

facebook megosztás

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2019. december 5-én 10 óra 30 perckor érkezett a bejelentés, hogy egy nagykanizsai áruházban bolti lopás történt, a biztonsági őrök egy férfit visszatartanak a helyszínen.

A kiérkező nagykanizsai rendőrök a boltban elfogtak egy 18 éves nagykanizsai lakost, majd előállították a rendőrkapitányságra. A megalapozott gyanú szerint a férfi egy társával fizetés nélkül próbált meg ellopni egy tabletet úgy, hogy a csomagoláson található áruvédelmi eszközt eltávolították, majd a felsőruházatának belső zsebébe rejtve akart az üzletből távozni, de a biztonsági szolgálat munkatársa tetten érte - közölte honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

A helyi férfit lopás vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök, aki az eljárás során beismerő vallomást tett. 16 éves társát még keresik.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.