Történelmi filmes siker, kanizsai vonatkozásokkal…

facebook megosztás

Történelmet írt Gera Marina, a színésznő ugyanis az első magyar, aki Nemzetközi Emmy-díjat nyert. Gera az Örök tél című tévéfilm főszerepéért kapta a legjobb színésznőnek járó elismerést.

A Szovjetunióba elhurcoltak emlékének ajánlotta Gera Marina a televíziós Oscar-díjként is emlegetett elismerést a Nemzetközi Emmy- gálán New Yorkban – nem véletlenül: a rangos díjakat éppen november 25-én adták át, azon a napon, amelyen a szovjet munkatáborokba elhurcolt magyar politikai rabokra és kényszermunkásokra emlékeznek hazánkban. Ráadásul az Örök tél – amelynek főszerepéért Gera a legjobb színésznő díját kapta – szintén a II. világháború után kitelepített emberekről szól – akik közül több mint hatvanezren soha nem tértek haza.


Gera Marina a nemzetközi Emmy-díjjal (Fotó: MTI/AP/INVISION/Evan Agostini)

Mint arra az egyik internetes hírportál, az Origo is kitér, több magyar Emmy-díjasunk is van: Zsigmond Vilmos1993-ban, Ragályi Elemér pedig 1996-ban kapta meg a rangos elismerést, ám mindkét operatőrt amerikai produkcióban való közreműködésért jutalmazták.

Idén először jelöltek magyar gyártású alkotást – Bergendy Péter történelmi thrillerét, a Trezort – és magyar színésznőt a Nemzetközi Emmy-díjra. A Trezor a minisorozatok és tévéfilmek kategóriájában nem nyert ugyan, de a jelölés önmagában is filmtörténeti sikernek számít. Bergendy a közösségi oldalán azt írta: „… a jelöléssel a Nemzetközi Tévéakadémia szerint a miénk Európa legjobb tévéfilmje 2019-ben”, utalva arra, hogy a kategória győztese egy négyrészes ausztrál sorozat, a Safe Harbour lett.


Gera Marina az Örök télben

Az Örök tél és Gera Marina sikerének Nagykanizsán is van miért örülni, hiszen Szász Attila filmjében két kanizsai kötődésű színész is látható egy-egy rövid szerepben. Valu Rebeka, aki korábban az Oscar-díjas Mindenki című kisfilmben is felbukkant, az elhurcolt sváb nők egyikét alakította.

„Az Örök tél hiánypótló alkotás, hiszen női szemszögből, női sorsokon keresztül mutatja be meglepő érzékenységgel a kényszermunkatáborok szörnyűségeit”, nyilatkozta Rebeka a tavaly februári premiert követően lapunknak, majd hozzátette: „a film készítése során a rendező azt tartotta a legfontosabbnak, hogy a színészek arcán valós érzelmek tükröződjenek, ezért gyakorlatilag minden fizikai szenvedés valós volt.” Nem csoda hát, ha Gera Marina Irén szerepében lehengerelte az ítészeket.

Kovács S. József, aki Valu Rebekához hasonlóan a nagykanizsai Piarista-iskolában tanult, egy orosz katonát játszott a filmben. „Kis szerep, de annál nagyobb kihívásként éltem meg: eleinte még arra készültem, hogy egy velejéig romlott figura bőrébe kell bújnom, ami egy színésznek mindig hálás feladat, de aztán sokat beszélgettem a rendezővel, és a karakter átértékelődött a szememben”, árulta el tavaly a Kanizsának. A fiatal színésztehetség szerint az Örök tél pozitív fogadtatása annak köszönhető, hogy gyógyírt jelent a múlt – évtizedeken át kimondhatatlan, elhallgattatott – sebeire.


Kovács S. József egy orosz őrt alakított a filmben

Az Örök tél mind a szakma, mind a közönség körében hatalmas sikert aratott. A málenkij robotra, a Gulag- és Gupvi-táborokba deportált, mintegy kétszázötvenezer nőnek és férfinak emléket állító alkotás 2018-ban megkapta a legjobb európai tévéfilmnek járó Prix Europa-díjat, de a stábból Szász Attila rendezőt, Köbli Norbert forgatókönyvírót és Nagy András operatőrt külön-külön is elismerték már különböző szemléken. Gera Marina mellett a másik főszereplőt – Rajmundot – Csányi Sándor alakítja, a színész Facebook-oldalán gratulált kolléganőjének a gálát követően.

Az Emmy

A Nemzetközi Emmy-díjakat a Nemzetközi Televíziós Művészetek és Tudományok Akadémiája adja át 1973 óta az Amerikai Egyesült Államok területén kívül vetített legjobb televíziós produkciókért. Idén tizenegy kategóriában huszonegy ország negyvennégy jelöltje versenyzett.

A történet

1944 decemberében orosz katonák nőket gyűjtenek be egy dél-dunántúli kis faluban. Azt mondják, dolgozni viszik őket három hétre. Irén, a sváb fiatalasszony - akinek férje a fronton harcol - kislányát és szüleit hátrahagyva sorstársaival nekiindul az ismeretlennek. Bevagonírozzák őket és egy hosszú és keserves vonatút után a Donyec-medence egyik táborában találják magukat. A svábokat, mint háborús bűnösöket kezelik, és felelőssé teszik őket a német katonák által elkövetett borzalmakért. A táborban, a bányában embertelen körülmények vannak, keveset ér az emberi élet. A lelkileg és fizikailag is összetört Irén megtetszik, egy fogolytársának – a maga szabályai szerint túlélni igyekvő Rajmundnak – akinek az életét is köszönheti. A férfi és a nő között különös kapcsolat szövődik, melynek épp úgy szabályai vannak, mint a túlélésnek. Vajon sikerül-e hazajutniuk? Milyen áron élheti túl az ember a poklot? Beteljesülhet-e egy lágerben született szerelem, ha mindkettőjüket család várja otthon? (Forrás: port.hu)
 

Nemes Dóra

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.