Új kritériumok alapján ugrottak

facebook megosztás

Pécs adott otthont a kötélugrók egyköteles és páros magyar bajnokságának, melyen a Szan-Dia FSC hat egyéni és 4 páros gyakorlattal indult – egyben az idényük első versenyén.

Amint azt Vágó Lászlónétól, edzőik egyikétől megtudtuk, a kanizsai növendékek a gyorsasági és állóképességi számokban jól is szerepeltek.

- A gyakorlatokban még akadtak ugyan hibák, de teljesen újakkal indultunk neki a versenynek, mivel teljesen új szabályok szerint kellett összeállítani őket – fogalmazott Vágóné. - Az amerikai és európai központi világszövetségek ugyanis egyesültek és így közösen próbálnak meg olimpiai sportággá válni. Gyorsan hozzátenném, a sportágat űzők létszáma és tagországaik száma ehhez teljesen megfelel, a szabályokat pedig a látvány irányába tolták el.

Kötélugró ob, Pécs, kanizsai eredmények. Gyerek fiú egyéni: Doszpot Marcell, gyorsasági: 1. hely, gyakorlat: 2. hely, összetett: 1. hely. Temesi Bence: gyorsasági: 4., gyakorlat: 3., összetett: 4. hely. Szabadi Zétény: gyorsasági: 3., gyakorlat: 6., összetett: 5. hely. Fritz Marcell: gyorsasági: 5., gyakorlat: 7., összetett: 7. hely. Serdülő vegyes páros: Doszpot Marcell-Csermák Anna: gyorsasági: 2., gyakorlat: 1., összetett: 1. hely. Felnőtt fiú egyéni: Szabó Péter: 30 másodperc: 2., 180 mp: 3., gyakorlat: 4., összetett: 3., tripla: 2. hely. Ijúsági fiú egyéni: Csermák Tamás: 30 mp: 1., 180 mp: 1., gyakorlat: 4., összetett: 4. hely. Ifjúsági vegyes páros: Sipos Dorka-Csermák Tamás: gyorsasági: 2., gyakorlat: 4., összetett: 4. hely. Felnőtt leány páros: Erdélyi Lujza-Marton Júlia: gyorsasági: 4., gyakorlat: 5., összetett: 5. hely. Serdülő leány páros: Burusán Dóra-Szilovics Fanni: gyorsasági: 2., gyakorlat: 17., összetett: 9. hely.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.