Ünnepi hangverseny

facebook megosztás

Meghitt hangulatú hangversenyt adott kétszer is a hétvégén Nagykanizsa Város Vegyeskara. Kiskanizsán, valamint az Alsóvárosi templomban elsősorban az ünnepkörhöz kötődő zeneművek hangoztak el, de néhány közönségkedvenc dalt és kuriózumnak számító darabot is műsorra tűzött a kórus.


A vegyeskar a közönségkedvenc darabok mellett egy-két igazi ritkaságot is előadott

– Mindenképp kiemelném azt az orosz szakrális művet, amelyet nem sok kórus énekel, aztán a női kar önállóan is szerepelt orgonakísérettel, az pedig a közönség reagálásából is lejött, hogy a Chris Rea-, illetve Zorán-dal nagyon bennük él. Magyar szöveggel, négy szólamú felbontással, némi betétszólóval mindig nagy sikert szokott aratni – mondta Cseke József karnagy.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.