Változnak az idők, de a Mikulás örök…

facebook megosztás

Ha december, akkor Mikulás-koncert a Nagykanizsai Fúvószenekarral. A nagy szakállú a vasárnapi előadásokra már videotelefonon jelentkezett be, két nyegle kamasznak azonban még így sem volt elég trendi „Mike”, legalábbis a műsor szerint. Az előadás hátteréről a zenekar karnagyával, az egyik tinédzsert alakító Tatár Csabával beszélgettünk.

Minden évben igyekeznek a fúvósok a Mikulást új köntösbe bújtatni – idén ez a köntös majdnem rózsaszín lett, de csak azért, mert két szájhős kamasznak csömöre lett az ünnepi hagyományoktól, és szerette volna egy kicsit megreformálni kívül-belül a puttonyost. A „Mikulás 2.0 projekt” felemás sikerrel zárult: a Tatár Csaba és Varga György által megformált fiatalok hol innovatív, hol hajmeresztő, de leginkább kacagtató ötlettel rukkoltak elő.

– Az a helyzet, hogy a fúvós gyerekeink is lassan ahhoz a generációhoz tartoznak, amelyet most egy kicsit kifigurázunk, de csakis szeretettel – magyarázza Tatár Csaba karnagy. – A fiatalok többsége hajlamos mindent kritizálni, és bármi áron megváltoztatná a világot. Ilyenek a mostani koncert főszereplői is, akik ezúttal a Mikulást pécézték ki maguknak…

A két kamasz sorra kötött bele mindenbe, ami az ünnepkörhöz tartozik, így a zenébe is. A tradicionális karácsonyi dallamok meglátásuk szerint túl unalmasak, szívesebben ünnepelnének DJ Ötzi slágerére, a Hey Babyre. Természetesen az ajándékozás kérdését sem kerülték meg: felesleges annyit lamentálni a tökéletes meglepetésen, amikor az árát is oda lehet adni helyette. A koncerten aztán kiderült, hogy a közönség soraiban ülő gyerekek még mindig jobban tudnak örülni a szaloncukornak, mint a pénznek. A Mikulás, persze, nem úszta meg ennyivel: magyarázkodhatott, hogy miért rénszarvas húzta szánon utazik, amikor az olvadó jégsapkák világában, az árvizek miatt praktikusabb lett volna egy tengeralattjárót választani.

– Talán meglepő egy kicsit, hogy egy főként a humoráról híres koncerten ilyen komoly témát pedzegetünk, de szerettük volna felhívni a figyelmet erre a problémakörre is. Emellett tükröt szerettünk volna tartani a fiatalok elé. Az előadás végén ki is mondtuk, hogy bár haladni kell a korral, de azért jó az öreg a háznál… A kotnyeles kamaszok végül arra is rájöttek, hogy a Mikulás nem is annyira maradi, még egy eszméletlen rap-párbajban is legyőzi őket… S hogy mi a konklúzió? Változnak az idők, de a Mikulásnak mindig volt, van és lesz helye a gyerekek – és talán a felnőttek – szívében is.

A zenekar igyekszik mindig olyan zeneműveket összeválogatni, amelyek passzolnak a Mikulás-koncert tematikájához. A kulcsfontosságú jeleneteknél olyan dallamok hangoztak el, mint az Abbától a Money, money, money vagy a The Beatlestől a Yellow Submarine. Az előadáson a Farkas Ferenc-zeneiskola ifjúsági fúvós növendékei és az Eraklin Táncklub Egyesület táncosai is közreműködtek. A Mikulás bőrébe, ahogy az előző alkalmakkor, Horváth Miklós bújt, a Krampuszéba pedig Jánosi Ferenc. A háromszor is bemutatott koncert mindegyik alkalommal hangos sikert aratott, a fúvósok azonban az év végén sem dőlhetnek hátra.


Fotók: Gergely Szilárd

– Próba próbát követ decemberben, ugyanis a 2020-as újévi koncertet ismét mi szervezzük – mondja Tatár Csaba. – Minden évben hívunk vendéget, most többet is, mivel sok olyan művet találtam a zenekari repertoárban, amely kórusra és fúvószenekarra íródott. Ezek közül néhány gyöngyszemet szeretnénk bemutatni kanizsai és a város környékén működő együttesekkel, így velünk ünnepel majd Nagykanizsa Város Vegyeskara, a Farkas Ferenc Énekegyüttes és a szepetneki Királyi Kórus is.

Az újévi fúvós gála 2020. január 4-én 18 órakor lesz a Hevesi Sándor Művelődési Központban.

Nemes Dóra

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.